Devich Márton
Egy hagyaték, amelynek lélegeznie kell. Fordulat a Lajtha-kutatásban
Muzsika 2002. szeptember, 45. évfolyam, 9. szám, 6. oldal
A Bartóknál és Kodálynál egy évtizeddel fiatalabb Lajtha László (1892-1963) alkotóként a francia impresszionizmus stílusvilágát éppúgy magáénak vallotta, mint a magyar és kelet-európai népzene örökségét; Bartók legközelebbi munkatársaként pedig döntő szerepet vállalt a hazai népzenekutatás fejlődésében. Munkásságának külföldi visszhangja is figyelemre méltó, bemutatóinak tekintélyes része külföldön zajlott, műveinek kiadója a francia Leduc. 1955-ben Liszt Ferenc után a magyar művészek közül másodikként a francia Académie des Beaux Arts rendes tagjává választották. Sajnálatos, hogy művészete Magyarországon máig nem élvezi a rangjához illő megbecsülést.
Zenetudósok, a Hagyományok Háza szakemberei szerint alapvető fordulat állt be a Lajtha-kutatásban, amikor a zeneszerző hagyatékának nagyobb része az intézmény falai közé került. 2001 májusában a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma segítségével a Hagyományok Háza - amely Hagyományőrző Műhelyét is Lajtha Lászlóról nevezte el - hosszabb tárgyalások után átvette, illetve könyvtárába harminc évre letétbe helyezte az addig Lajtha Váci utcai lakásában található tárgyi emlékeket és zenei dokumentumokat. Ezzel lehetővé vált, hogy könnyen hozzáférhető módon, nyilvános könyvtárban legyen kutatható minden olyan dokumentum, amely a 20. század neves zeneszerzője és népzenekutatója után fennmaradt. Ám az igazi áttörést az jelentené, ha a hagyaték olyan emlékszobába kerülhetne, amelyben "lélegezni tudna": amely nyitott lenne a nagyközönség számára is, és olyan programokkal - például kamarakoncertekkel - szolgálna, amelyek segítenék Lajtha szellemi örökségének ápolását és népszerűsítését.
Egy emlékszoba kialakítása volt az álma Lajtha László özvegyének, Rózsi néninek, és ez a célja a hagyaték gondozásával megbízott örökösnek, Lajtha László unokahúgának, dr. Lajtha Ildikónak is. Elsőként a zeneszerző dolgozószobájának emlékei kerültek a Váci utca 79. számú ház második emeletéről, az egykori Lajtha-lakásból a Hagyományok Házába. Jelentős része ez a Lajtha-hagyatéknak, de persze nem a teljes örökség, hiszen a zeneszerző kéziratainak zöme és számos levele, egyéb dokumentuma a párizsi kiadó, Az Alphonse Leduc cég birtokában van. Személyes tárgyainak, könyvtárának darabjai közül pedig néhány a fiaihoz került, illetve egyelőre Lajtha Ildikó őrzi őket. (Lajtha Lászlónak két fia született, a negyvenes években mindkettő elhagyta Magyarországot, és mindketten világhírű tudósok lettek. Ifj. Lajtha László neves rákkutató professzor volt: Angliában, Manchesterben dolgozott, 1995-ben halt meg. Lajtha Ábel agykutató, jelenleg New Yorkban él.) Lajtha László halála, 1963. február 16. után a zeneszerző könyvtárát, kéziratait, zongoráját, személyes tárgyait özvegye őrizte tovább a Váci utcai lakásban. Vigyázott, hogy a hagyaték egyben maradjon, és határozott elképzelései voltak arról, miként szeretné férje tudományos munkáit és velük szellemiségét megőrizni. Ő volt az, aki először fogalmazta meg: szükség lenne valahol egy Lajtha-emlékszobára. A nyolcvanas évek elején, a család tagjainak egyetértésével és megbízásából vette át a hagyaték gondozását Lajtha Ildikó, aki szintén a Váci utcai lakásba költözött. Ő is azt szeretné, hogy a leendő gyűjtemény ne "dohos múzeumként", hanem élő intézményként működjön - ezért támogatja ő is egy emlékszoba létesítését. A Hagyományok Házával azért kötött szerződést egy éve, mert az intézmény ígéretet tett a hagyaték méltó bemutatására, mindenki által hozzáférhető módon, korszerű technikával.
Miként az életmű, a hagyaték is két részből, a zeneszerzői és a népzenegyűjtői munkásság dokumentumaiból áll. A Corvin tér 8. szám alatt található, Kelemen László igazgató által vezetett Hagyományok Házában a Lajtha-hagyatékot Gyenge Enikő zenetörténész és Sebő Ferenc népzenekutató gondozza. A zenetörténeti dokumentumokkal foglalkozó Gyenge Enikő szerint valóban hatalmas lehetőség nyílt meg az érdeklődők számára azzal, hogy a Lajtha-hagyaték egy kiemelt nemzeti kulturális intézmény, egy közkönyvtár állományába került. Így most úgy látogatható a hagyaték, mint bármelyik közgyűjtemény.
Amikor a hagyaték a Hagyományok Házába került, először rendszerezni kellett. E téren Solymosi Tari Emőke zenetörténész már elévülhetetlen érdemeket szerzett: ő kezdte el a munkát, melynek folytatását nem tudta vállalni, ám Gyenge Enikő reméli, hamarosan ismét számíthatnak rá. Az átadást követően leltárt készítettek arról, Lajtha lakásából milyen kották, dokumentumok, feljegyzések, levelek, könyvek, tárgyak kerültek a gyűjteménybe. Kevesebb a kotta és a kézirat, több a Lajtha tudományos munkásságával kapcsolatos feljegyzés, előadásvázlat, fogalmazvány, az életét, pályáját dokumentáló irat, kéziratos és nyomtatott anyag. Sok-sok polcnyi iratról van szó, valamennyi megtekinthető, vizsgálható, kutatható. A hagyaték jó állapotban van, semmi nem szorul sürgős restaurálásra, alapvető feladat azonban a digitalizálás.
A zenetörténeti gyűjtemény becses része a kottatár. Lajtha zeneszerzői életművét hatvankilenc opusz alkotja, e művek nyomtatásban valamilyen formában mind megtalálhatók a hagyatékban. A Lajtha-kompozíciók zömének eredeti kéziratait természetesen a Leduc kiadó őrzi, ám nyolc mű eredetije a Hagyományok Háza birtokában van: a Zongoranégyesé (op. 6), a Quatre hommages-é (op. 42), a 7., 8. és 10. vonósnégyesé (op. 49, 53 és 58), az 5. és 6. szimfóniáé (op. 55 és 61), valamint a Sonate en Concert című kompozícióé (op. 64). A kottatárnak azok a darabjai is igen értékesek, amelyek nem Lajtha műveit tartalmazzák, hanem más szerzők partitúráit, Lajtha saját kezű bejegyzéseivel. Gyenge Enikő és Kelemen László érdeklődésemre megerősítette: a Leduc kiadóval folytatott tárgyalásokon sikerült elérni, hogy a francia kiadónál lévő autográf kéziratok másolatát megkapja a Hagyományok Háza. Tervük az, hogy a hagyaték dokumentumai mielőbb az interneten is hozzáférhetők legyenek.
Gyenge Enikő is úgy véli, a magyar zenei életnek jelentős adósságai vannak Lajtha László zeneszerzői életműve körül. Köztudomású, hogy a komponistát az ötvenes években a politika megpróbálta megfélemlíteni és háttérbe szorítani, munkáját ellehetetleníteni. Lajtha éppen az enyhülés időszakának kezdetén halt meg, és a halála óta eltelt évtized pótolhatatlan mulasztásaként máig sem történt meg igazi rehabilitációja. Születésének 100. évfordulója alkalmából, 1992-ben rendeztek ugyan jelentősebb Lajtha-ünnepségeket, s egyre többször csendülnek fel művei a koncerttermekben is, ám a hétköznapok hangversenyéletében rangjukhoz képest még mindig nem elégszer. Ezért a Hagyományok Háza azt is vállalta, hogy lehetőségeihez mérten pénzzel is támogatja Lajtha-koncertek megszervezését. E téren együttműködnek a Lajtha Ildikó által létrehozott Lajtha László Alapítvánnyal.
Ugyancsak a gyűjteménybe kerültek Lajtha írásai: nyomtatásban megjelent tudományos dolgozatai, ezek vázlatai, fogalmazványai, a zeneszerző egyéb feljegyzései, formálódó zeneművek skiccei. Kutathatók Lajtha hivatalos iratai - például bizonyítványai -, a pályáját, életét végigkísérő dokumentumok. Külön egységet alkotnak és igen érdekesek Lajtha László levelei, melyeket a harctérről, a frontszolgálatból (1914 és 1918 között) menyasszonyának írt, fiainak, egyéb rokonainak, barátainak küldött levelei, valamint az a levelezés, amelyben hivatalos ügyeit intézte, s amelyet kiadójával folytatott. Köztudomású, hogy Lajtha jó barátságot ápolt a 20. századi Európa sok jelentős művész személyiségével, közéjük tartozott Hindemith, Enescu, Prokofjev, Honegger, Ibert, Milhaud, Romain Rolland, Paul Valéry, Albert Roussell, Florent Schmitt, Henri Barraud, Nadia Boulanger, Thomas Mann, Olivier Messiaen. Többükkel levelet is gyakran váltott (ezek közül néhányat Berlász Melinda tett közzé), ezért a Lajtha-levelezés valóságos kincsesbánya a kutatók számára. A Leduc cég is számos levelét őrzi, és valószínűleg sok más helyen is fellelhetők még Lajtha-levelek: a Hagyományok Háza megkísérli a hiányzó láncszemek pótlását.
A levelekkel azonban másféle terveik is vannak. Örömteli hír, mondja Gyenge Enikő, hogy sikerült megnyerniük Mácsai Pál színművészt egy olyan zenei-irodalmi est főszereplőjéül, amelyet Lajtha László leveleiből állítanak össze. Az előadást a tervek szerint jövőre, Lajtha halálának 40. évfordulója alkalmából mutatják be. Fráter Zoltán dramaturg segítségével, sok élő zenével szeretnének egy levelekből szerkesztett Lajtha-portrét tárni a közönség elé. Hasonló gondolat jegyében a Lajtha Társaság kezdeményezésére 2002 őszén Vásáry Tamás a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának élén Lajtha szimfóniáit bemutató, "beszélgetős" hangversenysorozatot tervez.
A hagyatékban kép- és hangdokumentumok is találhatók. Gyenge Enikő felhívja a figyelmet a hagyatéknak arra a részére, amely nem a korabeli dokumentumokat tartalmazza, hiszen igyekeznek minden későbbi anyagot is begyűjteni, ami Lajthával kapcsolatos: filmeket, rádióműsorokat, interjúkat, például azokat, amelyek Lajtha Lászlónéval készültek. Lajtha Ildikó elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy ezek majdnem mind megmaradtak és rendelkezésre állnak. A további gyűjtőmunkában Lajtha egykori barátainak, kollégáinak, tanítványainak, tisztelőinek segítségére is számítanak.
Gyenge Enikő tárgyalásokat folytat a Nemzeti Filmintézettel, ahonnan Georg Hoellering osztrák rendező Hortobágy című filmjének kópiáját szeretnék megkapni: a film zenéjét - Bartók ajánlására - Lajtha írta meg 1935-ben. Levelezésben állnak a Brit Filmintézettel is, ahonnan az 1948-as Hoellering-film, a Gyilkosság a katedrálisban kópiáját kérték meg - ennek zenéjét szintén Lajtha komponálta. Gyenge Enikő felvette a kapcsolatot a párizsi Bibliothèque nationale zenei részlegének vezetőjével, akitől további lappangó franciaországi Lajtha-dokumentumokról szeretnének tájékozódni.
Nem szóltunk még Lajtha Hagyományok Házába került könyvtáráról, amely öt-hatszáz kötetből áll, és három nagy üveges szekrényt tölt meg az intézmény könyvtárának galériáján. Ezek a kötetek Lajtha dolgozószobájából kerültek ide, ugyanabban a sorrendben, ahogyan ott voltak találhatók - csupa olyan könyv, amelyről bizonyos, hogy a zeneszerzőé volt (csupán hozzávetőleges adatokkal rendelkezünk arról, mekkora lehetett Lajtha teljes könyvtára). Főként szakkönyvek és szépirodalom található a vitrinekben, zömmel francia, angol és német nyelven. A könyvtárnak inkább filológiai jelentősége van, Lajtha László gondolataira, kulturális környezetére lehet következtetni köteteiből. Túlsúlyban van a világirodalom és a filozófia. De nagyon jelentős a Tamási Áron-sorozat is, melynek több kötete tanúskodik Lajtha és Tamási barátságáról.
Ami a Lajtha-hagyaték Sebő Ferenc által gondozott népzenei részét illeti, ez rendkívül sok felfedeznivalót rejt még a kutatók számára. A köztudatban úgy él, mintha Lajtha csupán kényszerűségből foglalkozott volna a népzenével, ám Sebő hangsúlyozza, hogy ez tévhit: ilyen horderejű munka hátterében - úgy, ahogyan azt Lajtha végezte - csak szeretet és szenvedély állhat. Népzenei hagyatéka azokat a dokumentumokat tartalmazza, amelyeket hazavitt, hiszen az intézményekből kitessékelték... A gyűjtemény gerincét a gyűjtési dokumentumok és a Pátria lemezsorozat anyagának nyomdai publikációi képezik, a kötetek kéziratai, amelyek voltaképpen monográfiarészletek. A gyűjtési dokumentumok között vannak a fonográfhengerekről és hanglemezekről készült népzenei lejegyzések (piszkozatok, tisztázatok, múzeumi támlapok) és néprajzi hanglemezekkel kapcsolatos dokumentumok (jegyzetek, jegyzőkönyvek, levelezés), valamint helyszíni gyűjtőfüzetek, feljegyzések, kottaszeletek, jelentések népdalgyűjtő utakról. Érdekes a Lajtha-csoport (Lajtha László-Tóth Margit-Erdélyi Zsuzsanna) levelezése és más gyűjtők (például Lükő Gábor, Balla Péter) anyaga is. A publikációk kéziratgyűjteménye a következő részekből áll: a Széki gyűjtés nyomdapéldánya, a Dunántúli táncok és dallamok első és (meg nem jelent) második kötetének nyomdai kéziratai, korrektúrajegyzetek a kőrispataki és széki kötethez, a szépkenyerűszentmártoni anyag Nekolny-féle kottarajzai, a Dunántúli népénekek első és második része. Fénymásolatban már kutatható a népzenei anyag, ősszel pedig a teljes hagyaték is hozzáférhető lesz bárki számára.
A Hagyományok Házába került Lajtha-hagyaték szakmai feldolgozása tehát jelenleg is folyik. E munka legfontosabb célja, hogy a gyűjteményt a legkorszerűbb könyvtártechnikai eszközökkel rendszerezzék. A kialakítandó komplex Lajtha-adatbázis nemcsak a könyvtárban, hanem rövidesen az interneten is hozzáférhető lesz. Gyenge Enikő és Sebő Ferenc szerint ez segít abban, hogy Lajtha László sokágú, maradandó életműve ne csak a szakma, hanem a közönség részéről is megkapja azt a figyelmet és megbecsülést, amelyet megérdemel.
Így látja ezt Kelemen László is, aki bízik benne, hogy a Lajtha-emlékszoba terve is hamarosan megvalósulhat. A dolgozószoba több bútora is a Hagyományok Házába került már - íróasztala egy faragott székkel, két nagy könyvtárszekrénye, egy intarziás asztal és egy ülőgarnitúra (melynél Bartók utolsó magyarországi délutánját töltötte, s melynél Prokofjev is üldögélt) és más faragott erdélyi bútorok. Itt van Bösendorfer-zongorája is, amely nem akármilyen hangszer: Prokofjev, Bartók, Kodály is játszott rajta. A Corvin tér 8-ban Kelemen László szerint nincs lehetőség az emlékszoba kialakítására. A Hagyományok Háza, bár kiemelt nemzeti kulturális intézmény, egyelőre nincs olyan kedvező anyagi helyzetben, mint a társai. Ezért a Lajtha-emlékszoba tervét csak egy új épületben lehetne megvalósítani. Az előző kormányzati ciklusban tervek születtek a Hagyományok Háza felépítésére a Nemzeti Színház szomszédságában. Ezt az elképzelést a jelenlegi kormány is támogatja, gőzerővel folyik tehát az építkezés. Az eredeti koncepció szerint az épületet 2004 első felében adják át. Már meg is születtek a tervek az új épületbeli Lajtha-szoba kialakításáról: kettős osztatú termet hoznának létre, középpontban a zongorával. Az egyik részben lenne egy kis pódium, a másikban a tárlók és az ülőhelyek.
Kelemen László szerint az is fontos, hogy lépéseket tegyenek a Lajtha-hagyaték teljes integrálására, hogy minél több Lajtha-emlék lehessen egy helyen. Jelenleg sok dokumentum található a Néprajzi Múzeumban, és őriz hangfelvételeket a Zenetudományi Intézet is. Fontos, hogy legalább másolatban hozzájuthassanak ezekhez az anyagokhoz.
Aggasztó, hogy a társadalom manapság emlékezetkiesésben szenved. Természetes, hogy Bartóknak és Kodálynak van emlékhelye, archívuma, múzeuma, és örvendetes, hogy a Dohnányi-archívum is megszületett, de ugyanilyen fontos és természetes, hogy megfelelő emlékhelyet és archívumot hozzunk létre Lajtha Lászlónak, hogy ezzel is segítsük a gazdag életmű közkinccsé tételét.