Lajtha László:
VII. szimfónia („Forradalmi szimfónia”), Op. 63, 1957
Bár a szimfónia-műfaj a magyar zenetörténetben ritkaságnak számít, Lajtha 9 szimfóniája oeuvre-jének legnagyobb csúcsai közé tartozik. VII. szimfóniájának eredetileg az „Ősz” alcímet adta, ez azonban túlságosan utalt volna 1956 őszére, így a nyomtatott partitúrára már nem került rá. Az alcímre vonatkozóan Lajtha egy fiaihoz írott levelét kell mérvadónak tekintenünk, amelyben a VII. szimfóniát „tényleg nagyon tragikus és drámai, forradalmi szimfóniának” nevezi, majd hozzáteszi: „mert talán egyszer mégis az lesz a neve, hogy Revolution's Symphony”. A kommunista diktatúra és a szovjet elnyomás megdöntésére irányult 1956-os magyarországi forradalom brutális leverése Lajthában is rendkívül mély nyomokat hagyott. Ennek zenei visszhangja a VII. szimfónia.
A művet jellemző módon nem Magyarországon mutatták be, igaz, a rádió közvetítette az ősbemutatót. 1958. április 26-án a párizsi Salle Pleyel-ben vezényelte Lehel György a Magyar Rádió Zenekara élén. A közvetítést annyi politikai jellegű megjegyzés kísérte, hogy Lajtha helyesnek látta egy Nyilatkozat megfogalmazását:
„A VII. szimfóniát 1957-ben írtam. A tragikus indulatot, a hol komor, hol érzelmes borongást, amely munkámból szól, már évek óta magamban hordozom, mint ahogy a magyarság költői is azt magukban hordozták. Ez természetes is, mert hiszen a magyar történelem tele van tragikus eseményekkel, melyek nemegyszer a lét és a nemlét kérdését vetették fel. Ezt a hosszú esztendőkön keresztül bennem érlelődő tervet, mint a szél a parazsat, az 1956-os események is érintették. Nem volnék a magyarsághoz tartozó művész, ha nem érintettek volna. Mert hiszen tragikus történelmi esemény az, amikor magyar és magyar között olyan ellentétek robbanhatnak ki, amelyek az elvégzendő munkát és a jövendőt veszélyeztetik. A hangszerek a magyar tragédiák miatt keseregnek, az igazságért imádkoznak és a békés jövendőért idézik a Himnusz hangjait.”
A műben a Lajtha-szimfóniák leggyakoribb tételrendje figyelhető meg: gyors, lassú, gyors (I. Modéré – Agité; II. Lente; III. Agité).
Érdemes szót ejteni a műben hallható zenei idézetekről. A III. tétel a Marseillaise tipikus kezdő motívumával indul, nyilvánvalóan a francia forradalomra, annak eszméire (Szabadság, egyenlőség, testvériség) utalva, később egy korálszerű dallamot hallunk. A mű záró ütemei a magyar himnuszt idézik, csak éppen eltorzítva, dúr helyett moll harmóniákba ágyazva. Ahogyan a forradalmat leverték, úgy szakítják meg a hatalmas zenekari akkordok is ezt az Istenhez szóló, áldásért könyörgő dallamot.
A VII. szimfóniát Magyarországon először 1959. február 16-án Ferencsik János vezénylete az Állami Hangversenyzenekar élén. 1959-ben, ’60-ban és ’61-ben a világ számos helyén bemutatták, Londonban Sir Eugene Goossens vezényelte, Párizsban Manuel Rosenthal. Lelkes kritikák, óriási siker kísérte a többi bemutatót is, például Münchenben, Rotterdamban a Holland Fesztiválon, Torontóban, Amszterdamban, Lisszabonban. A fennmaradt levelezésben többek között Rosenthal, Goossens, Henry Barraud, Florent Schmitt elragadtatott sorait olvashatjuk a darabról.
Solymosi Tari Emőke
A műismertetés az alábbi CD kísérőfüzetében jelent meg:
Marco Polo 8.223667
Orchestral Works Vol. 1
Suite No. 3, Op. 56, Hortobágy Op. 21, Symphony No. 7 “Revolution Symphony” Op. 63
(Pécs Symphony Orchestra, Nicolás Pasquet)
Részletek a műből a következő CD-ről:
 |
Marco Polo 8.223667 Orchestral Works Vol. 1 Symphony No. 7 • Suite No. 3 • Hortobágy Előadja a Pécsi Szimfonikus Zenekar, vezényel Nicolás Pasquet |