Lajtha László

Lajtha László:

Vonósnégyesek

(összefoglalás)

 

A vonósnégyes-írás végigkísérte Lajtha alkotói pályáját, az 1923-as első kvartettől (op. 5) az 1953-as tizedikig (op. 58). Ösztönzőleg hatott rá Bartók kvartett-œuvre-je, és az is, hogy hazai és külföldi együttesek viszonylag gyakran tűzték műsorukra darabjait. Nemzetközi zeneszerzői hírneve is egyik vonósnégyeséhez kötődik: 1929-es III. kvartettjét (op. 11) az amerikai Elisabeth Sprague-Coolidge alapítványa nemcsak jelentős pénzösszeggel díjazta, hanem számos amerikai és európai nagyvárosban támogatta a bemutatását. 

Karrierje során Lajtha több együttessel állt személyes kapcsolatban, hiszen több évtizedes Nemzeti Zenedei tanári munkája révén 1919-től 1944-ig két tanévet leszámítva mindvégig tanított kamarazenét, sőt három tanéven keresztül vonósnégyes játékot is. Tanítványa volt többek között Magyar Gábor, a Székely Zoltán vezette Magyar Vonósnégyes csellistája, és Tátrai Vilmos, kedvenc hegedűse, a Székesfővárosi Zenekar, az Állami Hangversenyzenekar és a Magyar Kamarazenekar primáriusa, a Tátrai-vonósnégyes első hegedűse. Leveleiből tudjuk, hogy magánkeretek között több jelentős együttessel foglalkozott: a 20-as években egyengette a később Amerikában híressé vált Roth-kvartett, a Végh-vonósnégyes, a számos Lajtha-művet játszó Tátrai- és Radnai-vonósnégyesek, majd az ötvenes évek végén a Bartók-kvartett útját. A következőkből kiderül, nemcsak zenei, hanem karrierépítési tanácsokat is adott neveltjeinek: „[…]Kedves Radnai, bele kell kapcsolódnia azoknak az országoknak zenei életébe, amelyekben koncerteznek. Ebben az esetben élő faktorok lesznek, ami – ha Waldbauerék magyarországi szerepére és életére gondol – egy bizonyos idő alatt sokkal biztosabb alapokra építi mind a négyük jövőjét, mint ha kizárólag a bécsi klasszikusok s az utánuk következő romantikus mesterek műveivel vennék fel a versenyt a többi quartett-társaságokkal, a „közönség kedvencei" cím és jelleg eléréséért. Okos műsorpolitikával biztosabban elérhetik ezt, anélkül, hogy fel kellene adni egyéniségüket. Franciaországban Martelli már barátjuk (játsszák el valahol még quartettjét), […] Akár Barraud-nál, akár Ibert-nél, vagy akármelyik zeneszerzőnél, akit ismerek, hivatkozzanak vaktában reám. […] Nagy dolog volna, ha Maguk a világ e részének kvartettjévé válhatnának, […], úgy, hogy európaiak lehetnek, anélkül, hogy magyarságukhoz kötő köldökzsinórjukat el kellene vágniuk.” (levél Radnai Gáborhoz, 1958. ápr. 10.)

Lajtha vonósnégyes-stílusának eredetisége leginkább a népzenei dallamkinccsel való kapcsolatával és hangszerkezelésének sajátosságaival magyarázható. Ellentétben az elsősorban vokális népzenére koncentráló Bartókkal és Kodállyal, Lajtha elsőként kezdett hangszeres népzenét gyűjteni, és a népi hangszeresség újonnan felfedezett csodavilága kitörölhetetlen nyomokat hagyott vonósnégyeseinek zenei stílusán. Az erdélyi és dunántúli népi hangszeresség és egyfajta impresszionista jellegű hangvétel izgalmas és egyéni elegyéről van szó, latinosan átlátható formákkal és különleges hangszínhatásokkal. Sokszor érezzük, hogy e zene népiessége inkább „lélektani” jellegű, alig vagy egyáltalán nem köthető konkrét dallami motívumokhoz, de talán éppen ezért szellemes és eredeti.

 

                                                                                                                        Gyenge Enikő

 

Az összefoglalás az alábbi CD kísérő-füzetében jelent meg:

 

Hungaroton HCD 32542

String Quartets (Complete) Vol. 1

(Auer String Quartet) 


Kapcsolat: lajtha@hagyomanyokhaza.hu Keresett szöveg: