Lajtha László:
VII. vonósnégyes, op. 49 (1950)
Az op. 49-es VII. vonósnégyes 1950-ben keletkezett. A négytételes (I. Prestissimo, II. Molto tranquillo, III. Menuet. Quasi allegro grazioso, IV. Molto vivace) mű derűs szerenádhangja a klasszikus vonósnégyes-stílus legjavát ötvözi a korábbi opusokban megtalált egyéni kvartetthanggal. A derűs hang inkább a londoni időszak utánérzése, mint a jelené: az 50-es évek Lajtha számára igen fagyos politikai légkörét jól jellemzik a mű bemutatóját követő „zeneszerző-aktíva” megállapításai. „[...] üde és friss, magyar hangú 7. vonósnégyesét mindnyájan őszinte örömmel üdvözöltük, mint döntő fordulatot Lajtha zeneszerzői munkásságában a magyar népzene, a realizmus felé, mint komoly lépést a nyugat-európai kozmopolitizmus és formalizmus szellemével való szakítás útján. Lajtha kartársnak 7. vonósnégyese után keletkezett legújabb műve, [...] 4. szimfóniája azonban olyan, mintha a 7. vonósnégyese meg sem született volna; nyugodtan tovább folytatja a zenélésnek azt a nemkívánatos formáját, azt a szélsőségesen szubjektív szellemét, amelyről, ha rövid ideig is, azt hittük, hogy a 7. vonósnégyes után végleg felszámolódott Lajtha értékes és jelentős alkotóművészetéből.”
Gyenge Enikő
A műismertetés az alábbi CD kísérőfüzetében jelent meg:
Hungaroton HCD 32543
String Quartets (Complete) Vol. 2
(Auer String Quartet)