Lajtha László:
X. vonósnégyes, Op. 58, 1953
Az op. 58-as X. vonósnégyes (Erdélyi szvit három részben) 1953-ban keletkezett, a Tátrai Vonósnégyesnek szóló ajánlással. Ez Lajtha legdirektebb módon népzenei ihletésű vonósnégyese. Hangulata és a tételeken belüli fűzérszerű struktúra egy népi táncmulatság „táncrendjét” juttatják az eszünkbe, amelyben rendre sorra kerül a melankolikus lassú páros tánc, a virtuóz legényes, illetve a táncrendet lekerekítő egyre sebesebb tempójú páros táncok. Mint leghitelesebb műismertetőt, idézzük Lajthának a X. vonósnégyesről írott részletes jellemzését (levél fiaihoz, 1954. szept. 17.): „A 10. kvartettemnek ez a címe: [...] „Udvarhelyszéki Suite három részben”. Ez az első népdalfeldolgozás, amelynek opusszámot adok. Emlékszel még, Ábikám, Etédre? És a kőrispataki cigányra? [...] Nagyon sok szép dallamot tudott. Megélhetés céljából tavaly egy népi zenekarnak átírtam belőlük egy párat. […] A dallamokat mindig nagyon szerettem én is, és nehogy a prímás és klarinétos úgy variálja, ahogy akarja, avagy stílustalanul díszítse, magam írtam a dallamhangokat körülíró, girlandszerűen összekötő, magam-módján kifejező díszítéseket. [...] Éreztem azt is, hogy „letétjeimet” ha megfinomítom, igazi „grand art” lehet belőle. Lényegesen változtattam a darabok eredeti tempóján is, úgy hogy [...] úgy jelennek meg, ahogy Lajtha László látja őket, és magukkal hoznak és adnak a közönségnek egy darabot udvarhelyi lelkemből. Ha meghallgatnátok, és hiszem, hogy meg is fogjátok hallgatni, feleségeitek szíve bele fog sajdulni. Olyannak csináltam. Az első rész egy hihetetlenül nagy ívű dallam, a legnemesebbek közé tartozik, miket valaha hallottam, írta légyen azt akár Beethoven, akár más hasonló komponista. Nagyon lassú. Kezdetül a brácsa játssza szép meleg szonórus hangján, a kíséret meg egyszerű akkordokból áll, olyan halk és távoli, hogy éppen csak értelmet (harmóniait) ad ennek a gyönyörű dallamnak. Rögtön utána, másodszorra az első hegedű, ezúttal nem líraian, hanem patetikusan ismétli meg, e szenvedélyes karakterét az új arabeszkek adják. Az elhalkuló befejezést második téma követi, amelyik olyan mosolygós és graciózus, hogy ha nem sikerült olyan szépre és finomra, mint a legszebb Mozart-menüett, akkor ez nem a dallam, hanem az én hibám. E finom, kicsit táncos, kicsit játékos, de gyönyörű profilú melódiát az első lassú követi, új arabeszkekkel, ezúttal fájdalmasan, melankolikusan (mint egy erdélyi lélek, aki a hegytetőn néz a messzibe, s végül egyet sóhajt). A második sötét moll prestissimo. Nem színeiben sötét, mert azok végtelenül könnyűek, hanem karakterében. A dallam az első hegedűé ugyan, de a többi szólamok hasonló prestissimóban futkosnak, úgy valami egész anyagtalan, megfoghatatlan, tündérlábakon elsuhanó álom-párakép villódzik el szemünk előtt, végig pianissimo. Észre se vesszük, hogy utána új téma kezdődik, fortissimóban ugyan, de lehalkul, mint az első. Ezután megszakítás nélküli középrésznek lassú dallamot hozok – nem olyan lassút, mint az első részé –, ez nem oly nemesen, férfiasan érzelmet takaró, sok benne az erdélyi bánat. Először a cselló dalolja el, majd éteri magasságban a két hegedű. Utána megismétlődik a kezdő prestissimo, és a tétel felröpül a felhőkig, sőt azon túlra, s hiába nézünk utána, lassan elvész a szemünk elöl. A harmadik rész két lassú dal összefonásából áll. Meleg, puha, szenzuális az egész tétel, és megnyalnátok a tíz kéz- és lábujjatokat, ha ilyen varázslatos gyengédséggel tudnátok ujjbeggyel megsimogatni asszonyaitok arcát. Cinikusan azt mondhatnám: szívdöglesztő. Szerelmes már az egész publikum [...], és ezután jön két gyors dallam, az egyik pizzicato, majd kecses arco, amely odáig vezet, hogy a normális fehérnép, vagyis olyan hűvös angolszász azt mondaná, ennél gyorsabban már nem lehet táncolni. Rádobbant azonban az öreg 63 éves harisnyás és azt mondja: hé, [...] gyertek, kölykeim, mutassuk meg... S következik rá egy szilaj, csűrdöngölőnél is csűrdöngölőbb valami, amelyben a férfikarok között már csak bódult virágszál a fehérnép. Itt-ott hirtelen elhalkul, de csak azért, hogy a tempó hajszája nagyobb ellentétben mutatkozhassék meg, s utána mindég felcsattan a fortissimo, s a vége egy nagy turbillonban fejeződik be.”
Gyenge Enikő
A műismertetés az alábbi CD kísérőfüzetében jelent meg:
Hungaroton HCD 32544
String Quartets (Complete) Vol. 3
(Auer String Quartet)
Részletek a műből a következő CD-ről:
 |
Hungaroton HCD 31453 (1991) Magnificat Op. 60, Trois Hymnes pour la Sainte Vierge Op. 65, Quatre Madrigaux Op. 29, String Quartet No. 10 Op. 58 „Transylvanian Suite” (1953)(Győr Girls’ Choir, László Hoffmann, cond. by Miklós Szabó, Chamber Choir of the Liszt Ferenc Academy of Music, cond. by István Párkai, Tátrai Quartet) Előadja a Tátrai Vonósnégyes |
I. tétel (Première partie. Très lent)
II. tétel (Deuxième partie. Léger et volant)
III. tétel (Troisième partie. Lent mais allant, sans trainer)