Lajtha László:
Koncertszonáta fuvolára és zongorára, Op. 64
Megjelent az Országos Filharmónia műsorfüzetében.
Az 1958-ban készült Koncertszonáta a hangszeres kamrazene területén hasonlóan új fejezetet jelentett a Lajtha-életmű viszonylatában, mint a vokális művek körében a Magnificat és a Három Mária-himnusz. Az ötvenes évek derekán szinte műfajtól függetlenül érlelődik meg a Lajtha-kompozíciókban egy konzekvensen megújult stílus és szemlélet, amely az alkotás minden területén jelentkezett.
A négytételes koncertszonáta minden egyes tételében megváltozott szerkesztésmód, dallamideál, arányosság és kifejezésmód érvényesült. Az első (Entrée avec deux cadences) tétel már címében is jelzi a szokatlan formálás igényét: olyan bevezetőtétel hallható, amely két kadenciától megszakítva nyerte el formáját, azaz a klasszikus formai hagyományoktól mindenben eltérő zenei szerkesztésmód érvényesült. A tétel belső szerkesztésmódja további sajátosságokat mutat: modellszerű-osztinátószerű építkezés valósul meg főként a zongoraszólam kialakításában (elsősorban akkordikus-ritmikus értelemben), míg a dallami kifejezés elsődleges funkcióját a fuvola szólama valósította meg. A közbeékelt két kadenciában ez az alkotóelv még élesebben szembesült: a zongorarész osztinátóiban és a szabadon formált fuvola-parlandóiban. Mintha szorosabb szálakkal kapcsolódna a II. tétel (Berceuse nostalgique) a korábbi Lajtha-lassúk 3/8-os, 6/8-os tételtípusaihoz. Felrakásban, típusban valóban e korábbi intonációk folytatója a 9/8-os Andantino, kidolgozásában, dallamformálásban messze túllépett saját ősein: önmaga változatai, dallamszínezetei, mixtúrás felrakásai a közbeékelődő középrész szétfeszítő hatásával egy régmúlt típus távoli emlékét idézik csupán. Hasonló értelmű a harmadik, Menuet mélancolique című tétel tartalmi-formai megoldása. Hallatlan rafinériával megalkotott tétel: vékonyan szőtt, halk tánctétel-típus távoli menüett-emlékekkel. Sodró lendületű zárótétel (Final gai) különféle témái – motívumtöredékekből felnövő, gyermekdaltípus, fugatotéma – hallatlanul vitális zenei folyamat szerves részét képezik, és egyben a mű sokoldalúságának, gondolatgazdagságának és páratlan alkotói virtuozitásának bámulatos megvalósítói. A szonáta minden tétele Lajtha kamarazenei szemléletének végső eredményét tárja fel: formálásmódban és mondanivalóban egyaránt.
Várnai Péter