Kritikák Lajtha-művek előadásáról
Lajtha László Koncertszonáta fuvolára és zongorára (Op. 64) és
Koncertszonáta hegedűre és zongorára (Op. 68) című művének előadásáról
Muzsika, 2012. augusztus
Hangverseny
Nehéz idők járnak manapság a kamarazenére (ide nem értve a zongora-szólóesteket): az általános tendenciákon túl a Zeneakadémia tartós zárva tartása is súlyosbítja a helyzetet. A Kaposvári Kamarazenei Fesztivál megszületése és diadala valóságos evangélium ugyan, ám csupán a nyár egy pillanatára szorítkozik. A budapesti hangversenyéletnek mindenesetre sikerült rugalmasan alkalmazkodnia a helyzethez: olyan koncerttermekbe tolódott át a kamarazene-játszás súlypontja, amelyek korábban inkább kiegészítő funkciójú helyszínek voltak: az Óbudai Társaskörbe, a Concerto Budapest Zeneházába, a Bartók Emlékházba, a Nádor-terembe, az Andrássy-terembe és Zenetudományi Intézet termeibe. Ez azt jelenti, hogy ezeken a helyeken, vagy túlnyomó részükben most az élvonal lép fel, sőt abban is bízni lehet, hogy legalább egy részük ezt a presztízsnövekedést tartóssá tudja majd tenni mondjuk a Zeneakadémia újbóli csatasorba állítása után is.
A Bartók Emlékház persze ezek közül a helyszínek közül is az egyik legpatinásabb, s itt hagyományosan a beavatottaknak szóló, a különlegességekkel szolgáló hangversenyek állnak a programok középpontjában. Ilyen volt az a koncert is, amelyen, részben családi alapon - ez a megközelítés is az Emlékház egyik élő hagyománya -, 20-21. századi magyar szerzők fuvolaművei szólaltak meg MATUZ ISTVÁN és MATUZ GERGELY, továbbá VAS KATALIN (gordonka) és SZAKÁCS ISTVÁN (zongora) előadásában. A műsor első felében élő szerzők: Madarász Iván, Pintér Gyula, Olsvay Endre, Bánkövi Gyula és Nagy Ákos műveit hallhatta a közönség, a második félidőben viszont Lajtha László két nagyszabású szonátája hangzott fel.
[…]
A második rész két Lajtha-szonátája – keletkezési évük: 1958, illetve 1962 – két kései kompozíció, amellyel egy időben már csak az utolsó két Lajtha-szimfónia keletkezett. Közülük a Koncertszonáta fuvolára és zongorára, op. 64 a korábbi. Ezt a kiváló fuvolaművésznek, Jeney Zoltánnak ajánlott, nagyszabású művet Matuz István játszotta el Szakács István zongorakíséretével. A hatalmas lendületű, magyaros karakterekben gazdag, briliáns és beszédes, eseménydús és szofisztikált nyitótétel, a gondoliera-alapkarakterű, varázslatos középtétel és a hallatlanul virtuóz, egzotikus tonalitásokat és néptánc-elemeket egyaránt felhasználó zárótétel érett és értő, technikailag sziporkázó, és mindent összevéve nagyszabású előadásban szólalt meg. A másik darab, a Koncertszonáta hegedűre és zongorára, op. 68 – amely Matuz Gergely átiratában csendült fel – a zeneszerző hattyúdala: francia szellemesség és magyaros hang ötvözete a legkülönbözőbb 20. századi zenei hatásokkal. Ez is háromtételes, igen sokrétű és gazdag kompozíció, robusztus és mégis ötletektől zsúfolt nyitótétellel, az idillitől a kesernyésig terjedő skálán mozgó noktürnnel és hol könnyedén libbenő, hol nagyon is sűrű szövetű, de mindvégig hangsúlyozott technikai igényű zárótétellel. Matuz Gergely kitűnő átirata a zárótétel egy-egy extrém pillanatától eltekintve tökéletesen hangszerszerűen hatott. A művész ugyanakkor előadóként is úgyszólván újjászületett ebben a műben: hangilag megújult, technikailag kitűnően állta a sarat, és a mű zenei világának széles skáláját is meggyőzően érzékeltette. (Június 6. – Bartók Emlékház. Rendező: Bartók Emlékház)
Malina János
A teljes cikk a Muzsika honlapján olvasható:
http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=3510