Lajtha László: Trio concertant (Zongoratrió), op. 10
I. Premier concert. Allegro energico
II. Intermezzo. Molto moderato
III. Second concert. Vivace
Különös cím ez: Trio concertant. Vajon kamarazenét vagy versenyművet takar? Mindkettőt. Lajtha Zongoratriója – miközben három egyenrangú hangszer együttmuzsikálása – a versenyművek magánszólamaira jellemző technikai követelményeket állít a muzsikusok elé, akik a nagyszabású cadenzákban is megcsillogtathatják virtuozitásukat. Tudván, hogy a szerző a párizsi Schola Cantorumban is tanult (Vincent d’Indynél), ahol a reneszánsz és a barokk muzsika felélesztését fontos célnak tekintették, joggal gondolhatunk a francia barokk mester, Rameau koncertformájú trióira, mint lehetséges előképekre. A mű szerkesztésmódja is barokkos, nem véletlenül mondta róla Fábián László a bemutatóról írt kritikájában: „Lajtha a kontrapunktikus szerkesztésnek ma egyik legkiválóbb művésze”. Az 1928-ban született pompás kompozíció két szélső gyorstétele, az Első és Második koncert közé lírai pihenőként ékelődik az Intermezzo. Varázslatos szépségű melódiája először a csellón szólal meg, majd bekapcsolódik a hegedű is, miközben a zongorakíséret szinte éterivé teszi a hangzást. A középrész után ez a zenei anyag szerepcserével tér vissza: a zongora dalol, és a vonósok kísérik. A III. tétel eleje következetes polifóniájával tűnik ki, majd szintén barokkos, toccata-szerű, motorikus, jellegzetesen triolás szakasz következik. A művet hatásos tempo- és dinamikabeli fokozás koronázza meg. A triót – mely csak kéziratban hozzáférhető – 1929-ben a Kerntler–Koncz–Zsámboki trió mutatta be Budapesten.
Solymosi Tari Emőke
A műismertetés az alábbi CD kísérőfüzetében jelent meg:
Hungaroton HCD31815 (1999)
Liszt & Lajtha Piano Trios
Lajtha Sonatine, Op. 13
Takács Piano Trio