Kritikák Lajtha-művekről
Lajtha László TRIO CONCERTANT (Op. 10) című művéről
Muzsika, 1929. III. szám
Kamarazenehangversenyek
(részlet)
A modern zene barátainak a kamarazenekoncertek is sok érdekeset nyújtottak az elmúlt hetekben. A Kerntler–Koncz–Zsámboky triótársaság ismét újdonságot hozott: Lajtha László négytételes „Trio concertante”-ját. Lajtha eddigi gazdag kamarazene-oeuvre-jét egészséges progresszivitása mellett a költői és formaművészeti nagyigényűség jellemzi. A trió két saroktétele egy-egy klasszicizáló formában írott, igen szélesen szerkesztett concerto. Az első energikus arculatával szemben a második graciózusan pajkoskodó jellegű, de mindkettőnek közös vonása az invenció gazdagsága, a tematikus rajz határozottsága s valami kifogyhatatlannak látszó, muzsikáló kedv és ritmikus frissesség. Az egész trió derűs hangulatába újszerűen illeszkedik bele a második tétel kajánkodóan humoros „Valsette-Canon”-ja. A harmadik tétel („Intermezzo”) magyar hangulatvilágú, őszinte lírájú andantejában rokonszenves nyugvópontot kap az egyébként pezsgő elevenségű trió. Lajtha a kontrapunktikus szerkesztésnek ma egyik legkiválóbb művésze, de polifón stílusán belül nem merev kótaanyagot, hanem élő, tartalmilag eredeti s néha szinte romantikusan daloló muzsikát tud adni. Ezért nincs is semmi kapcsolata a ma divatozó archaizáló-klasszicisztikus irányzattal. A rendkívül nehéz, szólisztikus kadenciákkal megtűzdelt trió előadása, megszólaltatása művészi élmény volt s Kerntlerék egy-egy Brahms, Porpora és Corelli kamaramű rokonlelkű hű előadásával csak öregbítették azt a nagy sikert, melyet a Lajtha-kompozícióval arattak.
Fábián László