Kritikák Lajtha-művekről
Lajtha László CAPRICCIO (Op. 39) és IN MEMORIAM (Op. 35) című műveiről
Részlet az Országos Filharmónia műsorfüzetének 1963. áprilisi számából, 16. szám
(Gépirat a Lajtha-hagyatékban)
Az Állami Hangversenyzenekar a Zeneakadémián (ápr. 2.)
Jellege miatt inkább méltatás, mint bírálat illeti az Állami Hangversenyzenekar hangversenyét. Bár első fele úgy zajlott le, mint szabályos koncert, és az előadás színvonala sem volt jobb a hétköznapi átlagnál (Bartók: Magyar képek és Hindemith: Mathis a festő c. műveit hallottuk), szünet után ünnepivé vált a terem atmoszférája, az előadók, a hallgatóság, a műsor, minden Lajtha László művészetét idézte meg.
Mint Ujfalussy József, a Zeneművészeti Főiskola tanára ünnepi beszédében elmondotta, eredetileg születésnapi köszöntőnek készült ez a koncert, amelyből a sors szeszélye folytán emlékhangverseny lett. Az emlékező szavak és az utánuk – Ferencsik János vezénylő pálcájának intésére – felcsendülő két Lajtha opus, a Capriccio és az In Memoriam, elevenné varázsolták lelkünkben a nemrég elhunyt magyar zeneszerző arcát. Hallgattuk saját hangját, amelyet számunkra mindenkor oly közvetlenné tett magyarsága, élveztük végtelen szellemes gondolatait, csípős humorát, megcsodáltuk formáinak kristályos tisztaságát, újból elkápráztatott bennünket nyelvének gazdagsága, kifejezésének választékossága, mesterségbeli tudásának pazar ragyogása. Hallgattuk Lajtha László zenéjét, és megéreztük emberségének melegét. Költő hívott bennünket a maga világába, s ebben a kis világban ott találtuk azokat a kincseket, amelyeket a XX. század első felének legnagyobb magyar zenészei gyűjtöttek mindannyiunk számára, ott találtuk a népzene, az európai kultúra és a magasrendű szakmai tudás szétbonthatatlan ötvözetét. Vajon tehetségéhez méltóan becsültük-e életében? Ismét a halál döbbent rá bennünket, hogy európai színvonalú auctort veszítettünk. S ilyenkor kicsit gyáván, kicsit sötéten látva a jövőt arra gondolunk, vajon a mi nemzedékünk és a még utána jövők fel tudnak-e majd emelkedni ilyen magasra? Tudnak-e majd hírt adni rólunk a világkultúrának, mint ahogyan Lajtha László tudott. In Memoriam… szól a Gyászzene, amelyet ő írt az elmúlt világkatasztrófa emlékére. Hangjai mellett most mi is búcsúztatjuk magunkba tekintő, önvizsgáló, nehéz órán Lajtha Lászlót.
Kroó György