Lajtha László

Lajtha László:
II. trió fuvolára, gordonkára és hárfára, Op. 47, 1949

 

I. Allegro ma non troppo
II. Più mosso
III. Vivace

 

A II. hárfás triót (Deuxième trio pour flûte, violoncelle et harpe Op. 47) Lajtha már életműve fénykorában, Londonból hazatérve, 1949-ben fejezte be. Rendeltetését tekintve e mű is, mint Lajtha minden hárfás kamarazenéje Párizsnak szólt. A koncepció minden bizonnyal még külföldön fogant, erre utal a mű stílusa, formálásmódja, amely szoros belső kapcsolatban van az akkortájt készült nagy művekkel, de legközvetlenebbül az előtte készült II. hárfás kvintettel. Az alkotásnak szentelt londoni időszak remekműveket érlelt Lajtha munkásságában. A II. hárfástrióban a szerző hárfás kamaraműveinek mesterségbeli és kifejezésbeli tetőpontjára jutott. A három hangszer használatában a korábbi meghatározottságok eltűnnek, minden egyes hangszer feloldódik a közös zenei cél szolgálatában: áttört hangszerelésben, változó funkcióik szervességében teljesítenek összeforrott szerepet. A nagy forma is leegyszerűsödik a három tétel hagyományos keretére. A neoklasszicista visszatekintés igénye háttérbe szorul az elsődleges önkifejezés mögött: priméren áradó személyes muzsika tölti meg a mű minden részletét. Az Allegro ma non troppo nyitótétel sóhajszerű témáját első alkalommal a cselló intonálja, és éteri magasságban ismétli meg a fuvola. Ebben a műben a hárfa is tematikus szerepkört nyer a három hangszer egységes használatában.

 

A lassú tétel (Più mosso) költői remekmű. Az egyetlen ívből álló éneklő dallam fokozatos szekund elmozdulásokban éli meg a változás élményét, előbb a felemelkedés, utóbb a leszállás megélésében. A dallam lépéseinek ritmikus rafináltsága is fokozza az élményszerű hatást, a 9/16-os ütembeosztáson belüli változó (5+4, 4+5) aszimmetriában. Dallamnak aligha volt teljesebb üzenete Lajtha munkásságában, mint ekkortájt, a III. szimfónia klarinétszólójában, vagy e mű fuvola espressivójában, a cselló orgonapontja és a hárfa felbontott akkordjai felett. A virtuóz finálé (Vivace) ismét vitális lehetőséget nyújt a szerző magyar hangjának megszólaltatására. A tánc, a virtus, a lendület igénye tölti meg Lajtha magyar zenei anyagra épülő fináléit. A felszökkenő verbunkos hatású dúr téma ugrik, szökken, szinkópás virtust ölt a tánczene megállíthatlan lendületében. Közjátékok és egy közbeiktatott kadencia szolgál e rendkívül energikus rondótétel formai pilléréül.

 

Berlász Melinda

 

A műismertetés az alábbi CD kísérőfüzetében jelent meg:

 

Hungaroton HCD 31647

Chamber Music with Flute Vol.1

(István Matuz flute, Jenő Jandó piano, Júlia Szilvásy harp, Katalin Vas violoncello)

Kapcsolat: lajtha@hagyomanyokhaza.hu Keresett szöveg: