Lajtha László

Kritikák Lajtha-művek előadásáról

 

Lajtha László A négy isten ligete című balettjének (Op. 38) előadásáról

 

Revizor – a kritikai portál, 2013. január 29. (részlet a kritikából)

 

Megkésett bemutató

A Nemzeti Filharmonikusok koncertje / MÜPA

 

[...]

 

A koreográfiát M. Kecskés András pantomimművész, a videografikát Wallner Ottó készítette, dramaturg-rendezőként és a térkoncepció, valamint a látvány megalkotójaként Galgóczy Judit felelt a produkcióért, a szerepeket három táncos/pantomimes: M. Kecskés, Góbi Rita és Samu Kristóf alakította. A hangversenykritikus nem a mozgásművészetek szakértője, annyit mégis megkockáztatok, hogy a koreográfiát idegenkedve és elégedetlenül szemléltem. A művészet akkor jó, ha nem kell hozzá magyarázat. Egy valamirevaló Csodálatos mandarin-koreográfia közönsége pontosan tudja, mikor mi és miért történik a színpadon, ki kicsoda a cselekményben. Itt ez nem így volt, a koreográfia túlságosan is megmaradt a jelzések és homályos sejtetések szintjén – pedig ennek az amúgy is igen elvont, jelképekkel teli, allegorikus szüzsének a vizuális megvalósításában éppen az érthetőség és egyszerűség kellett volna a közönségnek úgy, mint az éhezőnek a falat kenyér. Hazafelé a buszon mellém sodródott két hölgy, akiknek akaratlanul is hallottam a beszélgetését: kiderült, ők is a koncertről jönnek, és csalódottan panaszolták egymásnak, hogy semmit sem értettek a balettből.

 

A zenei kivitelezésre azonban nem lehetett panasz. A hosszabb ideje Németországban (Bréma, Trier) színházi karmesterként működő Dénes István a maga all round muzsikusi sokoldalúságával élénken reagált a mű erőteljes karaktervilágára, mozaikszerűségére, arra a többszörösen rétegezett stílusra, amely a máskor mindig áttétel nélkül komoly Lajthától meglepő módon, ezúttal legalább négy elemből tevődik össze: Bartók, Kodály hatásából (népzenei ízekkel és azok nélkül), a korabeli Európa, kiváltképp a gall idióma beszűrődő hangjaiból – és (mint Dohnányinál is) negatív értelemben, a gúny, az irónia eszközeként, jazzből. (Még jazzdob-felszerelés és szaxofon is szerepel a zenekar hangszerparkjában.)

 

Lajtha balettje, A négy isten ligete erőteljes színekkel, sok fanyar zamattal, hitelesen és szuggesztíven szólalt meg a Nemzeti Filharmonikusok magas színvonalú előadásában – nem a zenei teljesítmény, hanem a koreográfia hatásának tudom be, hogy az utolsó hangok után a fogadtatás a közönség részéről eleinte igencsak tétovának mutatkozott.

 

[...]

Csengery Kristóf

 

A teljes írás itt olvasható:

http://www.revizoronline.com/hu/cikk/4339/a-nemzeti-filharmonikusok-koncertje-mupa

Kapcsolat: lajtha@hagyomanyokhaza.hu Keresett szöveg: