Kritikák Lajtha-művek előadásáról
Lajtha László A négy isten ligete című balettjéből (Op. 38)
az első négy tétel pécsi bemutatójáról
Eozin magazin, 2013. január 29. (részletek a kritikából)
„Két NFZ-s félidő a Kodályban”, avagy „hakni-romantika” és „profi-modernség”
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar pécsi koncertjének legjobban kidolgozott és leginkább markáns karaktereket tartalmazó része a tavaly 120 éve született és idén 50 éve elhunyt Lajtha László /1892-1963/ 1943-ban komponált, de csak egy nappal a pécsi bemutató előtt előadott „A négy isten ligete” című 9 részből álló balettje volt, melynek első 4 tételét hallhattuk az NFZ filharmóniai Mester-bérleti koncertjének zárásaként. Amint már történt rá utalás, az ebből a műből Lajtha által kiválasztott másik négy tételből álló II. szvitet a Pécsi Szimfonikus Zenekar vette CD-re Nicolás Pasquet vezényletével még a Szkladányi Péter által igazgatott 1990-es évek közepi periódusban, de sajnos azóta ez a mű, akárcsak a legtöbb Lajtha-opus hiányzik a pécsi repertoárról.
Azt, hogy mégsem kell bánnunk ezt a kissé „groteszk modernségű” koncertzárást a Nemzeti Filharmonikusok Dénes István által jól összefogott és a precizitáson túlmenően – zenei és azon túli értelemben is – élményt adó előadásának köszönhetjük. Lajtha ugyanis nem sokkal Chaplin és Ernst Lubitsch náciellenes filmjei – „A diktátor” és a „Lenni, vagy nem lenni” után – maga is megírta Arisztophanész politikai vígjátéka nyomán válaszát korának politikai kihívására, egy Adolf Hitlert kigúnyoló „politikai balett” formájában.
[...]
A MÜPA január 24-i ősbemutatóját a főiskolás zongoristaként Pécsett Bánky Józsefnél tanult Galgóczy Judit rendezte, a koreográfus M. Kecskés András pantomim-művész volt.
Pécsre, amint már említettük az első 4 tételt hozta el az NFZ /Bevezetés és rondo; Induló és variációk; Nemes és érzelmes keringők; A demagóg/ s ez a négy tétel olyan láttató erejű előadásban szólalt meg, mely pótolta a tánc nyújtotta látványt is, legalábbis magam úgy éreztem, hogy Lajtha zenéjének minden témához illő, fontos összetevőjét maradéktalanul megkaptuk.
A Nemzeti Filharmonikusok rézfúvóskara a rendkívül erőteljesen játszó ütősökkel „a fegyverekkel megerősített barbár butaság” felmutatásában „láttató erővel” szólt, ami a rendkívül összetett szaggatott ritmizálás miatt nem volt könnyű feladat, de Dénes István precíz mozdulataival a teljes zenekar jól abszolválta ezt. A Koppándy Jenő koncertmester vezette vonóskar is Lajtha művében nyújtotta a legjobb teljesítményt, de remekeltek a fafúvósok is, különösen is a fuvolisták és az ezúttal nemcsak a Lajthánál megszokott panaszos karakterrel megszólaló szaxofon, mely a dzsesszes középső részben főszereplővé lépett elő. A produkció egészének kulcsa természetesen Dénes István kezében volt, aki a már említett precizitás mellett az apróbb karakterváltásokat is tökéletesen jelezte, de a mű, pontosabban a négy tétel egészének „indulati töltetét” is kellő intenzitással hozta ki a zenekarból [...].
Kovács Attila
A teljes írás itt olvasható: