Lajtha László:
Deux choeurs (Két kórus), Op. 23, 1936
Lajtha László (1892–1963) négy vegyeskari opusa 1930 és 1940 között keletkezett: két kórus a kortárs és jóbarát Áprily Lajos, másik kettő a 15. századi francia, Charles d’Orléans herceg költeményeinek ihletésére keletkezett. Hogy miért éppen a 30-as években, amikor a szerző már nem állt élő kapcsolatban kórusokkal – a 20-as években ugyanis karnagyként közreműködött a Hammerschlag-féle Motet- és Madrigáltársulat munkájában? Ebben valószínűleg közrejátszott a művek előadhatóságának lehetősége a zeneszerző Lajthát számon tartó párizsi Triton Társaság hangversenyeinek keretében. Valóban, az op. 16-os két Áprily-kórust (Áprily francia fordításában) és az op. 23-as két d’Orléans-kórust Párizsban mutatták be, a Triton rendezvényein. E két opus korabeli magyarországi bemutatóiról nem tudunk, bár a korszak felfejlődő kórusmozgalmai kedveztek volna a Lajtha-kórusok bemutatásának is. Lajtha azonban (most is) külön utakon járt, nem volt kapcsolata az új kórusművek kiadásának és terjesztésének centrumával, a Magyar Kórus kiadóval. Kórusmuzsikája egyéni hangvételű, és egészen más tőről fakad, mint magyar kortársaié – sem a Palestrina-stílus, amelynek szólamszövése az amatőr kórusmozgalom darabjainak gyökerét adta, sem az osztrák-német eredetű (leginkább a férfikari „Liedertafel”-stílusként ismert) kórusnyelv nem foglalkoztatta. Annál inkább a Bach-féle hangszeres kontrapunktika, illetve a németalföldi mesterek kórusművészete, amelyeket a francia impresszionizmus foltszerű vagy mixtúrás harmóniáival, vagy éppen a posztimpresszionista, neoklasszikus hangvétel érdesebb, de áttetsző felrakású hangzásaival ötvözött.
[...] lassú-gyors karakterekből áll össze a Charles d’Orléans-versekre írott op. 23-as Két kórus. Lajtha, aki ritkán dedikálta műveit, itt kivételt tesz: Alphonse Leduc, a komponista párizsi kiadójának, a Lajtha család hűséges barátjának neve áll a címoldalon. A művek befejezése alig előzte meg a párizsi bemutatót, bizonyára nagy felelősséggel, hosszú időn át érlelte a zeneszerző ezeket az első francia nyelvű kompozícióit. Az első darab („Chanson”) 3 szopránszólóval gazdagított felrakása és osztott szólamainak míves hangzása Breuer János szavaival, „mintha a lángoló gótika zenei megfelelőjét kutatta volna”. Szintén a reneszánsz, immár az olasz reneszánsz könnyed kóruskörtáncainak utánérzéseiként hallgatjuk a „Rondel” kergetőző kórusszólamait. Mint a darabok Leduc-kiadásának utószavából kiderül, Lajtha – a reneszánsz előadási gyakorlatból kiindulva – alternatív javaslatként támasztó hangszeres szólamokat írt elő a Rondelhez: a szopránhoz fuvolát, az althoz brácsát, a tenorhoz brácsát vagy gordonkát, a basszushoz gordonkát vagy fagottot ajánl.
Gyenge Enikő
A műismertetés az alábbi CD kísérőfüzetében jelent meg:
Hungaroton HCD 32335
RESPIGHI Lauda per la Natività del Signore, LAJTHA Par où est passé le chant? op. 32, Dialogue vespéral, Les montagnards op. 16, Deux choeurs op. 23
Debrecen Kodály Chorus, conducted by Péter Erdei, István Ella