Lajtha László

Lajtha László:
Magnificat – háromszólamú nőikarra és orgonára, op. 60 (1954)

 

Lajtha László, a nagy szimfonikus életművében kevés a vokális alkotás: egy befejezetlenül maradt opera, néhány dal és a cappella kórusmű, népdalfeldolgozások, valamint az 50-es években írt egyházi alkotások. Ez utóbbiak közé tartozik az 1954-ben komponált Magnificat.

 

Lajthának a szimfóniákból ismert zeneszerzői arcképe ebben a műben – és a periódus más egyházi darabjaiban – bizonyos módon eltérő vonásokat mutat. Megmarad a szimfonikus Lajtha „soroló” formálása (az egyes jellegzetes hangulati-zenei egységek füzérszerű egymásutánja): ezt a formaépítkezést a liturgikus szöveg szinte meg is követeli. A kromatikus harmóniavilág azonban valami különösen lebegő, archaizáló, tiszta hármashangzatokból álló akkordsoroknak adja át helyét, míg a dallamosságot át-meg-áthatja a gregoriánhoz hasonló intonáció. Ellenpontos szerkesztésről úgyszólván szó sincs, a háromszólamú énekkar a legtöbbször akkordikus felrakású.

 

Az archaizálás és a gregorián hagyomány hatását mutatja talán az is, hogy Lajtha a Magnificat hagyományos liturgikus szövegét csak igen ritkán ábrázolja, azaz egy-két verssor kivételével nem alkalmaz sem konkrét, sem áttételes hangfestő megoldásokat, zenei szimbólumokat.

 

Várnai Péter

 

A műismertetés az Országos Filharmónia műsorfüzetében jelent meg.

Kapcsolat: lajtha@hagyomanyokhaza.hu Keresett szöveg: