Kritikák Lajtha-művekről
Lajtha László I. sinfoniettájáról (Op. 43)
Muzsika, 2000. szeptember
Konferencia koncertekkel
Földvári Napok – ötödször
Részlet a kritikából
A második napon a Budapesti Vonósok koncertje következett. a Botvay Károly és Bánfalvi Béla vezette világjáró kamarazenekar sok kortárs és egyéb 20. századi zenét játszik, a nekik ajánlott kompozíciók száma légió. Ez a programjuk egyébként még hosszabb korszakot fogott át, mint az előző esti. az általuk játszott repertoár mégis homogénabb, ha tetszik, konzervatívabb. Feltűnő volt viszont, hogy noha a játszott művek szerzőinek listája nagyrészt en rangos nevekből áll, egyik-másik darab milyen feltűnően nem állta ki az idő próbáját. a két legfiatalabb, 1995-ös dátumot viselő mű, LENDVAY KAMILLÓ Musica la dolcéja, illetve KOVÁCS ZOLTÁN Adagiettója mai hallásunk szerint szolid tudással megírt, jó darab. Ezzel szemben JÁRDÁNYI hegedűre és vonószenekarra írott Concertinója (1964) és különösen KALMÁR LÁSZLÓ műve, a Ballet des fleurs blanches (1984–85) – kivételesen hadd fogalmazzak kegyelettelenül, sőt kegyetlenül – közhelyek és üresjáratok gyűjteményeként hatott. (A Concertino szólistája Járdányi Zsófia volt.) Hozzájuk képest LAJTHA I. sinfoniettája (op. 43, 1946), a helyenként nyilvánvaló Kodály-hatások ellenére, nagyságrenddel izgalmasabb és eredetibb zenének bizonyult (a mű Ludmány Emil vezényletével hangzott fel). S bár ezen a hangversenyen a Budapesti Vonósok némileg indiszponáltan játszottak, nem mindenütt érve el a tőlük megszokott szép hangzást és intonációs biztonságot, a Lajtha-mű, szerencsés módon, mintegy lieto fineként zárta le a hangversenyt.
Malina János
A teljes cikk a Muzsika honlapján olvasható:
http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=264&hl=Lajtha