Lajtha László

Lajtha László:
Le bosquet des quatre dieux (A négy isten ligete), Op. 38, 1943

Egyfelvonásos balett

 

I.		Entrée en rondo. Vivace
II.		Marche sévère et variations plaisantes (Szigorú induló és tréfás variációk). Allegro maestoso
III.		Valses nobles et sentimentales (Nemes és érzelmes keringők)
IV.		Premier finale (Első finálé). Allegro
V.		La ritournelle. Allegretto
VI.		Le chant de la nuit (Az éjszaka dala). Molto quieto
VII.		Lazzi. Prestissimo
VIII.		Intermezzo. Moderato
IX.		Second finale (Második finálé). Vivace

 

Lajtha Lászlót (1892–1963) életében úgy emlegették Franciaországban, mint „a három nagy magyar„ egyikét, azaz Bartók és Kodály mellett a legtehetségesebb és legismertebb magyar zeneszerzőt. Műveit nagy sikerrel játszották Párizsban, és 1955-ben – elsőként a hazai komponisták közül – a Francia Akadémia tagjává választották. E kitüntetésben – művészi és tudósi érdemei mellett – szerepet játszottak emberi kvalitásai is: kivételes jellemszilárdsága, a diktatúrákkal való bátor szembenállása. A négy isten ligete – mely három balettje közül a legkevésbé ismert – ugyancsak politikai állásfoglalásként, Adolf Hitler kigúnyolásaként született meg, 1943-ban. Lajtha más eszközökkel is harcolt a nácizmus ellen: 1944 márciusától a nemzeti ellenállási mozgalomban fegyveres parancsnok volt, és önmagát veszélyeztetve számos üldözött zsidót mentett meg rejtekhely, illetve hamis igazolások biztosításával.

 

Lajtha első két balettje, az 1937-ben nagy sikerrel bemutatott Lysistrata, valamint a szintén egyfelvonásos A négy isten ligete az ókori görög színműíró, Arisztophanész nyomán keletkezett. A komponista A négy isten ligete megírásának ötletével a klasszika-filológus írót, Révay Józsefet (1881–1970) kereste fel. Ahogyan Révay később visszaemlékezett, az arisztophanészi politikai vígjáték nyomán a „politikai balett” műfaját kívánták megteremteni, amellyel „tanítani és tudatosítani” akartak: „Megmutatni, mily nevetséges és aljas a buták diktatúrája: megmutatni nagyzolását, [...] gyávaságát, a tömegek szolgalelkűségét, meghunyászkodását, a gerinctelenség tragikomédiáját.” Ám mint Révaytól megtudjuk, ennél többről volt szó: „mi nemcsak a tündöklését, hanem a bukását is meg akarjuk eleveníteni az őrült demagógnak.” A balett „az Athén melletti Lykabetos-hegy babérerdejében” játszódik, ahol négy isten szobra áll. Két földi leány csábítására Zeusz és Hermész szobra megelevenedik. Aphrodité és Arész (a háború istene) is leszáll talapzatáról, hogy átadja magát a szerelem örömeinek, és az istenek helyébe hamarosan hatalomvágyó emberek lépnek. Zeusz jelvényeit Kleón, a demagóg athéni népvezér (Arisztophanész Lovagok című szatírájának figurája) veszi magára. Aphrodité felszarvazott férje fogságba ejti feleségét és a vele ölelkező Arészt. Zeusz helyreállítja az isteni rendet: kiszabadítja a szerelmeseket, s visszafoglalja trónját. A négy isten ligete virágba borul...

 

A tánckomédia bemutatása a II. világháború idején lehetetlen volt, a kommunista rezsim alatt pedig Lajtha nemkívánatos alkotóvá vált. Az özvegy az 1970-es évek elején hiába tett erőfeszítéseket az operaházi bemutatóra vonatkozólag. Az elmúlt hét évtizedben nemcsak a mű színpadi bemutatója maradt el (mind ez idáig koreográfia sem készült hozzá), hanem magát a zenei anyagot sem játszották. A teljes mű kottája máig kiadatlan. Készült belőle egy szvit, amit a Lajtha-tanítvány Ferencsik János mutatott be Budapesten, 1953-ban, ám ennek címe – II. szvit –, illetve tételeinek címe semmilyen utalást nem tartalmaz arra, hogy a mű négy tétele a kényes témájú balett kilenc tétele közül való. A szvitet az 1950-es évek végén már nagy sikerrel játszották szerte Európában.

 

Solymosi Tari Emőke

 

(A szöveg a Nemzeti Filharmonikusok műsorfüzete számára íródott.)

 

A mű színpadi világpremierje 2013. január 24-én volt, Budapesten, a Művészetek Palotájában.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekart Dénes István vezényelte (a megbetegedett Kocsis Zoltán helyett).

A pantomim, illetve a táncok előadói: M. Kecskés András, Góbi Rita, Samu Kristóf.

Rendező: Galgóczy Judit.