Lajtha László

Kritikák Lajtha-művek előadásáról

 

Lajtha László VII. szimfóniájának (Op. 63) előadásáról

 

Revizor Online, 2020. október 29.

 

Szaxofon és forradalom

 

Az Óbudai Danubia Zenekar koncertje

 

Hámori Máté szereti a nagy kihívásokat. Az Óbudai Danubia Zenekar október 26-i hangversenyén Lajtha László 7. szimfóniáját és Csajkovszkij Ötödikjét vezényelte el.

S habár a „forradalminak” is nevezett Lajtha-szimfónia nagyon kevesedik hazai előadása nem volt olyan forradalmi repertoár-gazdagító esemény, mint Sosztakovics 4. szimfóniájának múlt évadbeli magyarországi bemutatója, azért hatalmas munkával létrehozott, jelentős zeneakadémiai hangverseny volt ez is.

Eckhardt Gábor bevezető műismertetőjében azzal hozta közös nevezőre a két kompozíciót, hogy mindkettő forró érzelmektől fűtött, „szerelmes” szimfónia, csak éppen a Lajtha-mű a haza iránti szeretet-szerelem monumentuma. Lehet, hogy így van; s ha Lajtha itt valóban a tragédiába torkolló forradalom feloldhatatlan lelki terhét „írta ki magából”, akkor az semmiképp sem meglepő, hogy a mű a hallgatója számára is próbatételt jelent: szerzője talán egyetlen más művébe sem sűrített annyi keménységet és disszonanciát – művészi és nem összhangzattani értelemben –, mint éppen ebbe az alkotásába. Annál nagyobb elszánásra és bátorságra vall, hogy Hámori Máté és zenekara a közönség elé állt vele.

Egyébként természetesen mindkét szimfónia megfelelt Hámori alkati adottságainak, hiszen ő mindig elemében van, amikor hatalmas ellentéteket ütköztető, drámai konfliktusoktól hajtott, nagyszabású műveket vezényelhet. A részletekre irányuló kellő figyelme mellett éppen a művek dramaturgiájának szuggesztív kibontása, a mélypontok és tetőpontok erőteljes megrajzolása volt a legfontosabb erénye e mostani produkciójának is.

Lajtha művében szükség is volt Hámori Máté e képességére, a szélsőségek összefogására, hiszen mind a szenvedés, a bukás, a harc képei között a szerző idilli hangokat is megszólaltat, amint az a való életben is történni szokott. És nem csak a zeneszerző, hanem az előadás kvalitásait is dicséri, hogy a nyitótétel kodályos, idilli tájképét vagy a lassú tétel szelíd angolkürt-dallamát nem hozzávarrott, netán kötelező „pozitív faroknak” érzékeljük, hanem a mű szerves részének, az érem másik oldalának – ha tetszik, a haza iránti vallomásnak.

Hosszabb idő alatt szerzett tapasztalataim szerint az Óbudai Danubia Zenekar éppen a legnagyobb apparátust igénylő művekben szokta hozni igazán meggyőző formáját. Ezen az estén is kiérlelten, összecsiszoltan szólt, vagyis előadásukban különösen jól érvényesült a második tétel színgazdagsága; a tétel elhaló befejezése pedig személyes hangú és megrendítő volt. Hámori Máté egyszerre precíz és robbanékony vezénylési stílusa pedig a szimfónia talán legerősebb és legdrámaibb, sosztakovicsi kérlelhetetlenségű utolsó tételében bizonyult igazán nélkülözhetetlennek, ahol a komplex zenei tartalmak az éles kontrasztok és váltások ellenére is szerves folyamatba egyesülve vezettek a feloldásként ható, fenséges korál felé.

Külön kell kiemelnem az angolkürtön kívül szinte az összes fafúvós feltűnően szép szólóit, első helyen a műben fontos szerepet játszó szaxofon megszólalásaival. Nem volt ez másképp a Csajkovszkij-szimfóniában sem, jóllehet a lassú bevezetőben a mély regiszterben eszményi puhasággal megszólaló klarinétok egy hajszállal a kíséret előtt jártak. A pillanatnyi megingást azonban életteli és megint csak gondosan, mintaszerű differenciáltsággal eljátszott főrész követte, Csajkovszkij jellegzetes dinamikai játékainak plasztikus érvényre juttatásával. A lassú tétel alaphangját a mély vonósok gyönyörű, szonórus hangzása tette emlékezetessé – lelke volt ennek az előadásnak, s Hámori megint mindenfajta görcsösség és erőlködés nélkül tudta felépíteni a tétel hatalmas tetőpontját. Míg a keringő-tételben bebizonyította, hogy kifogástalanul elegáns is tud lenni, a zárótételben a lendület, a szenvedélyesség megint csak nem ment a szép hangzás rovására, s a trombitaharsogásos, eksztatikus zárás is áttetsző, tartásos maradt. Végeredményben tehát Lajtha érdes-kemény 20. századi szimfóniája után ez a par excellence romantikus mű is felfedezésszámba menően szólalt meg az óbudaiak hangversenyén.

 

Malina János

 

Forrás: https://revizoronline.com/hu/cikk/8741/az-obudai-danubia-zenekar-koncertje/

Kapcsolat: lajtha@hagyomanyokhaza.hu Keresett szöveg: