Lajtha László

Kritikák Lajtha-művek előadásáról

 

Lajtha László Hortobágy (Op. 21) című filmzenéjének előadásáról

 

Papiruszportál, 2012. március 21. (részlet a kritikából)

 

Kodály, Bartók, Lajtha – a három nagy magyar

A BTF nyitóhangversenye

 

Lajtha László életműve sajnálatosan kevés visszhangot kapott egészen mostanáig, szinte csak népdalgyűjtői munkásságáról esett szó. Az idén és jövőre is évfordulós zeneszerző, aki pedagógusként, a nemzetközi kultúrdiplomáciában betöltött szerepével is jelentős, stílusa nagyon izgalmas, egyaránt fellelhető egyfajta francia hangzásvilág (sokat tartózkodott Párizsban) és a magyar népzene elemei.

Hortobágy című szvitje zárta a koncertet, melyhez filmvetítés is társult. Az azonos című film, melyet Georg Höllering rendezett, a puszta életébe enged bepillantást, mára már kissé sematikus képekkel, hiába, az idő túlhaladta a korszak megjelenítési formáját. A Móricz Komor ló című novellájából készült film középpontjában a Cinege család áll, a mindennapok történései, a természeti jelenségek, évszakok változása, a lovak vágtája adja a történet ritmusát. Nem a Hortobágy Lajtha legjellemzőbb zenéje, mégis bepillanthatunk a zeneszerző stílusába, zeneszerzési megoldásaiba. Lajthának nem ez az egyetlen filmzenéje, T. S. Eliot Gyilkosság a katedrálisban című drámájából is készült azonos címmel film, melyet szintén Höllering rendezett 1951-ben, és a zene az első velencei filmbiennálén aranyérmet nyert.

Nagyon jó választásnak tűnt a filmet és a zenét láttatni-megszólaltatni, hiszen szerves egységről van szó ebben az esetben. Az ember nézte a képsorokat, a pusztaromantikát, közben a zene színesítette, húzta alá a képi megvalósítást. Agócs Gergő két balladát énekelt (vajon miért A Vidrócki híres nyája / csörög-morog a Mátrába kezdetű volt az egyik?), ismét örülhettünk annak, hogy férfi énekel népdalt, hogy a film és a komolyzene mellé a népzene is felsorakozott. A Rádiózenekar hangulatosan tolmácsolta a művet Kocsár Balázs irányításával, képesek voltak a zenészek megteremteni az atmoszférát, a lovak futását, a szerelemre ébredést, a pusztítás miatti szomorúságot.

 

szabói

 

A teljes írás itt olvasható: http://www.papiruszportal.hu/site/index.php?f=3&p=9&n=11542&e=12

Kapcsolat: lajtha@hagyomanyokhaza.hu Keresett szöveg: