Lajtha László:
Három noktürn, Op. 34
Solymosi Tari Emőke hanglemez-ismertetője
A Lajtha-életmű egyik legelbűvölőbb alkotása az egyetlen dalsorozat: a Trois nocturnes – Három noktürn Op. 34. Szoprán hangra és hárfás szextettre (fuvola, hárfa, első és második hegedű, brácsa, gordonka) íródott 1941-ben. Világpremierje a Francia Rádióban volt 20 esztendővel később, 1961. november 21-én. Az énekszólamot Lajtha egyik jeles propagátora, Antal Lívia énekelte, akit Marie-Claire Jamet hárfaegyüttese kísért. A műről Guy Erismann tartott előadást. A zeneszerzőnek különös fájdalmat okozott, hogy e bemutatóra való kiutazását az akkori magyar kormány nem engedélyezte. A mű annyira nagy sikert aratott, hogy már a következő évben a Francia Televízió is felvételt készített belőle. Magyarországon 1975-ben csendült fel először.
A három különböző hangulatú, különböző évszakbeli éjszakát zenébe álmodó dal közül az első Guy de Maupassant versére készült, címe: Nuit de neige (Havas éjszaka). „Fehér, mozdulatlan, néma a síkság. Semmi zaj, semmi nesz, az élet teljesen kihalt.” Éppen némaságában ijesztő, dermesztő halálvízió ez, amely távol áll az általában idillikus éjszakazenéktől. A hangszerelési trouvaille-ok egyike „a hatalmas sápadt hold” „komor tekintetének, hideg sugarainak” megjelenítése az állandóan jelenlévő imbolygó tizenhatod mozgással, melyet a fuvola, az első hegedű és a hárfa szólaltat meg felváltva. Amikor a költemény a gubbasztva reszkető kis madarakat idézi elénk, akiknek „nincs többé menedékük, nem alhatnak el összefagyott lábaikon”, Lajtha különös, új színként az énekszólammal párhuzamosan, egy oktávval feljebb vezeti a fuvolaszólamot. A tétel végén visszatér a kezdő dallam, de a befejezés lekerekítettség helyett kilátástalan befejezetlenséget sugall.
A második dal szövege Victor Hugo költeménye: Nuits de juin (Júniusi éjszakák), mely ugyancsak festményszerűen láttat egy éjszakai képet. „Nyár! A nap letűnt, a síkság virágszőnyege messzire árasztja kábító illatát. Szemünk lehunyva, fülelünk minden rezzenésre, áttetsző álmot alszunk.” Micsoda kontraszt az előző, rideg képhez képest: bódító, varázslatos éjszaka ez, tele a lüktető élet csodáival, tele az újjászületés bizonyosságának várásával, amikor „a szelíd, halovány hajnal – órájára várva – egész éjszaka az ég alján bolyong”. A tételt a fuvola igen differenciált ritmikájú dallama, majd az ezt ellenpontozó brácsa anyaga indítja, és csak ezután lép be az énekszólam és a többi hangszer. Az álomszerű képben a fuvola szólama – áradó dallamosságával és meg-megrebbenő díszítéseivel – mindvégig legfontosabb partnere marad az énekesnek.
A harmadik francia költő, aki e zenei természetpoézisra ihlette Lajthát: Henri de Régnier. Nuit d’automne (Őszi éjszaka) című verse a gyümölcsöt és virágot ontó évszak bujaságát, gazdagságát énekli meg, amikor még nem gondolunk az elmúlásra, amikor „oly szép, amint a napnyugta vérét csordítja az aranyló fák közé”. „A csend mélyéről megérkezett a selyemmel és arannyal kibélelt éjszaka”, de „oly enyhe még az ősz, hogy ruhátlanul szenderedhetsz.” Ez a finoman erotikus szöveg inspirálta Lajthát talán a leggazdagabb hangzásra. Elég a bevezető (majd később visszatérő) ütemek valóban kápráztató hangszerelését megfigyelni: a puhán vibráló, a tájat megfestő hangzás felett a szinte elképzelhetetlen magaslatokban villódzó hegedűtremolók már szinte nem is zenei hangok, hanem zenében rezgő fénysugarak...
A mű a mai napig kiadatlan. Kézirata a Lajtha-hagyatékban található.
Solymosi Tari Emőke
A műismertetés az alábbi CD kísérőfüzetében jelent meg:
Hungaroton HCD 31776
Marionettes Op. 26, Trois Nocturnes Op. 34, 2ème Quintette Op. 46
(Iván ldikó, Matuz István, Rónaszéki Tamás, Sárosi Péter, Ludmány Emil, Vas Katalin, Szilvásy Júlia, vezényel Matuz Gergely)