Gondolatok a hangszerekről
(Az idézeteket válogatta: Solymosi Tari Emőke)
„A hangszerek készítésének, fejlődésének s felhasználásának elvei [...] teljesen mások Európában és Ázsiában. Európa szempontja a tisztán művészi. A hangszerek az egyes történeti korok és stílusok eseményei szerint fejlődtek s alakultak át. A hangszerekkel szemben támasztott követelményeink: a hangszer hangjának szépsége, nemessége, a hangvolumen nagysága, ereje, a hangszínek változatossága s használhatósága, a hangszer technikai lehetőségeinek fejlesztése – valamennyi tisztára zenei s művészi szempont.
Egészen más a hangszer ázsiai szerepe. Ott maga a zene is közelebb áll még ősi szerepéhez: a kultikus szerephez, s így természetesen a hangszerek is ehhez igazodván, elsősorban kultikus s csak másodsorban zeneesztétikai jelentőségűek.”
(Magyar hangszerábrázolásokról. In: Lajtha László összegyűjtött írásai I. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Berlász Melinda. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1992, 202.)
* * *
„A barokk kor mesterei, ha partitúráikban flótát írnak elő, nem a rézsútosra, hanem az egyenesre gondolnak. Még a 18. század első felében is külön jelzik, ha a rézsútos fuvola alkalmazását kívánják. A szelíd hangú egyenes flótát a század második felében azután végleg kiszorította a nagyobb hangintenzitású, a zenekari játékra s a virtuóz hatásokra alkalmasabb rézsútos. Az egyenes fuvola meghal. Tulajdonképpen nem a rézsútos ölte meg, hanem azok az új esztétikai elvek, amelyek megölték a régi orgonát, cembalót, lantot, violákat, amely elvek megölték a régi hangszereket az új, az erősebb, brutálisabb hangúak kedvéért. Higgyük azonban, hogy nem feltámaszthatatlanul.”
(Magyar hangszerábrázolásokról. In: Lajtha László összegyűjtött írásai I. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Berlász Melinda. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1992, 223–224.)
* * *
„A 18. s főleg a 19. században elkezdődve, napjaikban is tart még az a folyamat, amelyben egy, a hangszerek készítésében eddig mellérendelt jelentőségű szempont döntő fontosságúvá vált, és ezáltal sok, a zenei életben addig előkelő szerepet betöltő hangszer lassan-lassan vagy kihalt, vagy legjobb esetben is annyira átalakult, hogy az ős és az utód között hangzásban bizony már nem nagyon sok közös vonás maradt meg. Ez az új szempont a hangszerek hangerősségének hirtelen, mondhatnám mérték nélküli fokozása volt. Tagadhatatlan, hogy a hang intenzitásának növelésére irányuló tendenciák már azelőtt is megvoltak, túlsúlyra azonban sohasem kerültek.”
(Két régi lantról. In: Lajtha László írásai II. Közreadja Berlász Melinda. Budapest: Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet – Rózsavölgyi és Társa Kiadó, 2021, 554.)