Lajtha László

HÍREK 2013

Lajtha X. vonósnégyese Genfben

2013. december 19-én, Genfben, a III. Festival de la Madeleine keretében Lajtha X. vonósnégyese (Op. 58) is elhangzott az Ernst Kvartett előadásában. A fiatal svájci vonósnégyes tagja valamennyien magyarok: Zerkula György és Mézes Mátyás (hegedű), Szomor-Mekis Janka (brácsa), Stuller Júlia (cselló).

 

 

A svájci Ernst Kvartett (balról jobbra):
Zerkula György, Stuller Júlia, Szomor-Mekis Janka, Mézes Mátyás

 


Emléktábla Tóth Margitnak, Lajtha egykori népzenegyűjtő csoportja tagjának

2013. december 9-én, Kairóban Magyarország kormánya emléktáblát állíttatott „Tóth Margit (1920–2009) a nagy magyar zenetudós emlékére, aki kiemelkedő érdemeket szerzett a kopt zene kutatásában, s munkásságával tovább erősítette a magyar és az egyiptomi nép barátságát”. Tóth Margit a Kairóban végzett zenetudományi munkáját megelőzően, az 1950-es és ’60-as években Lajtha László népzenegyűjtő csoportjának volt tagja, majd Lajtha halála után ő vezette a csoportot.

 

 


Előadás Lajtha és Franciaország kapcsolatáról

2013. december 3-án, kedden 18.00 órakor, a Magyarság Háza Deák termében, a Magyar Emlékekért A Világban Közhasznú Egyesület meghívására Solymosi Tari Emőke zenetörténész tartott előadást Emlékezés az 50 éve elhunyt Lajtha Lászlóra címmel. A vetített képekkel illusztrált előadás középpontjában – az Egyesület profiljának megfelelően – Lajtha és Franciaország kapcsolata állt.

 


A Hortobágy című film DVD-bemutatója

2013. november 20-án 16 órától az Írók Boltjában tartotta meg új DVD-je bemutatóját a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet. A DVD Georg Höllering, osztrák filmrendező Hortobágy című filmjét tartalmazza, digitálisan felújított képpel és hanggal. Az 1930-as évek közepén készült film zenéjét Lajtha László írta, illetve népzenei anyagokból ő állította össze. A bemutatón Szekfü András és Veress József filmtörténészek, Moldován Márton filmrestaurátor és Fazekas Eszter kiadványszerkesztő beszélgetett a Magyar filmtörténeti sorozat legújabb darabjáról. Közreműködött Bálint András színművész.

 

Bővebb információ itt olvasható.

 

 

 

 

Dr. Szekfü András filmtörténész
(fotók: STE)

 


Lajtha orgonás miséje a Szent István Bazilikában

2013. november 10-én, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében, a budapesti Szent István Bazilikában ismét elhangzik Lajtha László 1952-ben komponált, orgonával kísért kórusműve, az Op. 54-es Mise. A kompozíció ajánlása Lajtha párizsi kiadójának, az 1951-ben elhunyt Alphonse Leduc-nek szól. A Szent István Bazilika Énekkarát Fehér László vezényli, orgonán közreműködik Virágh András Gábor.

 

 

Fehér László karnagy

 


Lajtha hegedű-zongora szonatinája Ábrahám Márta és Marczi Mariann koncertjein

2013. november 6-án, a Bartók Emlékházban Lajtha László hegedűre és zongorára írott Szonatináját (Op. 13) is előadja Ábrahám Márta hegedűművésznő és Marczi Mariann zongoraművésznő. A művet november 8-án a Közép-Európai Egyetem (CEU) Popper termében, továbbá november 13-án Sárospatakon, a Művelődés Házában rendezett hangversenyen is eljátssza a két művész. Korábban, augusztus 15-én a Zempléni Fesztivál keretében Tolcsván, az Oremus Szalonban is felcsendült előadásukban az 1930-ban született kompozíció.

 

 

Ábrahám Márta hegedűművész és Marczi Mariann zongoraművész

 


Előadás a népzenekutató Lajtháról

2013. november 5-én, kedden 18 órakor, a Néprajzi Múzeumban Pálóczy Krisztina muzeológus tart előadást Lajtha László, a népzenekutató címmel a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozata szervezésében zajló „Látó emberek” – A magyar néphagyomány nagy továbbörökítői című előadás-sorozatában. (A sorozat szerkesztője: Kobzos Kiss Tamás előadóművész, az MMA rendes tagja.)

 

 


Lajtha László miséjével emlékeznek a levert 1956-os forradalom áldozataira

2013. november 4-én, hétfőn, „a gyász napján”, a budapesti Szent István Bazilikában, az este 7 órakor kezdődő állami ünnepségen az 1956-os forradalom és szabadságharc brutális leverésére, a hősökre és áldozatokra emlékeznek. Az ünnepi hangverseny keretében megszólal Lajtha 1950 áprilisa és júliusa között vegyes kórusra és nagyzenekarra komponált, körülbelül háromnegyed órás, öt tételből álló miséje. A dátum mellett a partitúra utolsó oldalán ezt a bejegyzést is olvashatjuk: In diebus tribulationis, vagyis: A szorongattatás napjaiban. Ez egyértelműen a kommunista diktatúrára utalt. Amikor a művet 1957-ben – Vásárhelyi Zoltán vezényletével – a Magyar Rádióban bemutatták, „politikailag semleges” címet kellett neki adni: Mise fríg hangnemben. A nagyszabású kompozíciót 1989-ben, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Mátyás templomban Záborszky Kálmán vezényelte először az 1957-es ősbemutató óta. A Szent István Király Oratóriumkórus és Szimfonikus Zenekar már 1989-ben hanglemezt is készített a miséből, később pedig többször előadta külföldön, nagy sikerrel.

 

Az ünnepi esten csak regisztráció után lehet részt venni, viszont az mr3 Bartók Rádió közvetíti az eseményt.

 

További információ a hangversenyről és a regisztrációról itt olvasható:
http://november4.kormany.hu/emlekkoncert-a-bazilikaban-2013

 

 


Lajtha fuvolakompozíciója a Carnegie Hallban

2013. október 20-án New Yorkban, a Carnegie Hall délutáni koncertjén, az Alexander & Buono Nemzetközi Fuvolaverseny egyik győztese, Oláh Péter fuvolaművész Lajtha Két darab szólófuvolára (Op. 69) című, 1958-ban írt kompozícióját játssza el.

 

A mű Oláh Péter előadásában, a versenyprodukció részeként itt hallgatható meg:
https://soundcloud.com/petiflautist/laszlo-lajtha-two-pieces-for

 

További információ:
http://www.alexanderbuonointl.com/abflute

 

 

Oláh Péter fuvolaművész

 


Meghalt dr. Lajtha Ildikó, Lajtha László unokahúga

2013. október 18-án, pénteken elhunyt dr. Lajtha Ildikó közgazdász, Lajtha László unokahúga és hagyatékának gondozója.

 

Dr. Lajtha Lászlóné, azaz „Rózsi néni”, a zeneszerző-népzenekutató özvegyének 1990-ben bekövetkezett halála után Lajtha Ildikó vállalta azt a feladatot, hogy a méltatlanul mellőzött mester életművének meg- és elismertetését elősegíti. Nagy elhivatottsággal és rendkívüli intenzitással vetette bele magát ebbe a munkába. Számtalan koncertet kezdeményezett, kottát adott ki, díjat adományozott, interjúkat adott, lakásán fogadta a kutatókat, művészeket, a Lajtha Társaság, majd a Lajtha Alapítvány kuratóriumának tagjait. Oldalakon át lehetne sorolni azokat az ötleteket, amelyek az ő fejéből pattantak ki, azokat a kezdeményezéseket, amelyeket ő indított el. Inspirált, biztatott, lelkesített, figyelt mindenre. Ha egy Lajtha-ügy „akadozott”, ő azonnal igyekezett új erőt lehelni bele és előrelendíteni. Ha kellett, információt szerzett, ha kellett, közbenjárt, ha kellett, mozgósította a megfelelő embereket. Nem szerette, amikor hivatalosan „jogörökösnek” nevezték. Mindig azt kérte, így írjuk: „Lajtha László hagyatékának gondozója”. És valóban: nem egyszerűen „jogörökös” volt, hanem olyan ember, aki aktívan, sok időt és energiát rászánva alakította a Lajtha-hagyaték sorsát. Ő volt az, aki 2001 májusában átadta a hagyaték jelentős részét a Hagyományok Háza kezelésébe, gondozásába. E letétbe helyezésnek – és a Hagyományok Háza Lajtha Lászlóról elnevezett Folklórdokumentációs Központja munkatársainak – köszönhető, hogy az anyag nagy része szabadon kutathatóvá vált. Ildikó – betegsége ellenére – lankadatlanul folytatta a harcot azért, hogy dr. Lajtha Lászlóné végakaratát teljesítse. Ennek egyik lényeges pontja az volt, hogy Lajtha zongorája, bútorai, kottái, könyvei, emléktárgyai felhasználásával létesítsenek egy emlékszobát. Bár nagyon hosszú várakozás után és sok küzdelem árán, de végül ez a terv is megvalósult. Az emlékszoba és a kiállítás Lajtha halálának 50. évfordulóján, 2013. február 16-án nyílt meg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóintézet Zenetudományi Intézetében. Megható és felemelő pillanat volt, amikor az ünnepélyes megnyitón Lajtha Ildikó egy rózsaszálat helyezett az özvegy fényképe elé, és ezt mondta: „Rózsi néni, végakarat teljesítve”. Ma tehát látogatható a Lajtha-emlékszoba, és az MTA BTK Zenetudományi Intézet 20–21. Századi Magyar Zenei Archívumában kutatható a Lajtha-hagyaték. Egyre több színvonalas Lajtha-hangversenyt hallhatunk, könyvek, tanulmányok jelennek meg, rádió- és televízióműsorok születnek, egyre többen tudják, ki is volt a „harmadik nagy magyar”. Tehát Lajtha művészete végre kezd az őt megillető helyre kerülni a magyar zenei életben. Mindez nagymértékben köszönhető Lajtha Ildikónak. Sokat mond halálának időpontja. Mintha megvárta volna, hogy lezáruljon a „Lajtha-év” (2012/13-ban kettős évfordulóra emlékeztünk, hiszen a mester születésének 120. évfordulója volt 2012-ben, és halálának 50. évfordulója volt 2013-ban), és csak miután látta, milyen sok szép esemény valósult meg itthon és külföldön, és milyen sok eredmény született, akkor búcsúzott el tőlünk. Talán egyszer megvalósul az utolsó nagy álma is: Ildikó már jó ideje arról álmodozott és azért tevékenykedett, hogy nagybátyjának szobrot állítsanak.

 

Dr. Lajtha Ildikó állandó odafigyelése és segítsége hiányozni fog a Lajtha-ügyekben.

Nyugodjék békében.

(STE)

 

 

Dr. Lajtha Ildikó (jobb oldalon) és leánya: Gyurkó Csilla
2012. március 16-án, a Művészetek Palotájában

 


Lemezbemutató koncert a Bartók Emlékházban

2013. október 9-én, szerdán 18 órakor, a Bartók Emlékházban lesz Marczi Mariann zongoraművésznő beszélgetéssel egybekötött lemezbemutató koncertje. A beszélgetőpartner Földes Imre zenetörténész. A hanglemezen 20. századi magyar zongoraművek hallhatók, köztük Lajtha László Contes (Mesék) című zongoraciklusának 10. tétele. (A belépés ingyenes.)

 

 


Előadás Lajtha Lászlóról Budakalászon

2013. október 2-án, 17 órakor, Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban Lajtha László életútjáról és művészetéről tartott előadást Solymosi Tari Emőke zenetörténész, a Zene Világnapja alkalmából.

 


Lajtha Ábel látogatása a Zenetudományi Intézetben

2013. szeptember 20-án – amint azt az MTA BTK Zenetudományi Intézet honlapja is hírül adja – Lajtha Ábel, nemzetközi hírű agykutató, az MTA külső tagja, Lajtha László Egyesült Államokban élő, jelenleg 91 esztendős fia meglátogatta az MTA BTK Zenetudományi Intézetet. „Dalos Anna, a Lendület-pályázat által támogatott 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport vezetője kalauzolta a vendéget a Zenetörténeti Múzeumban berendezett Lajtha-emlékszobában, és bemutatta az Archívumban tárolt Lajtha-hagyaték őrzési körülményeit. Lajtha Ábel örömét fejezte ki, hogy édesapja működésének emlékei mind a nagyközönség, mind a kutatók számára megtekinthetővé és kutathatóvá váltak.”

 

Lajtha Ábel látogatásáról a Zenetudományi Intézet honlapján találhatók fotók:
http://zti.hu/mza/media/Lajtha_Abel_latogatasa/index.html
(A képeken látható Lajtha-tablókiállítást Solymosi Tari Emőke rendezte, a tárgyakból, dokumentumokból álló tárlatot pedig Dalos Anna. Az emlékszobáról további fotók találhatók jelen honlap Hírek rovatában, a 2013. február 16-i hírnél.)

 


Lajtha fuvolaművei az Ars Sacra Fesztiválon

2013. szeptember 19-én este 7 órakor, az Ars Sacra Fesztivál keretében, a Klebelsberg Kultúrkúriában, Fülep Márk, Farkas Zoltán „Batyu” és Tóth Ildikó „Fecske” közös estjén Fülep Márk fuvolaművész Lajtha Két darab szólófuvolára (Op. 69) című kompozícióját is megszólaltatta.

 

 


Előadás Lajtha zongoraműveiről Újvidéken

2013. július 29-én az Isidor Bajic Concert Hallban, Újvidéken (Novi Sad, Szerbia) az 5. World Piano Conference nemzetközi konferencián Lajtha zongoraműveiről tartott előadást Marczi Mariann zongoraművésznő. Az előadást megismételte augusztus 2-án a sárospataki Szent Erzsébet Házban, a Crescendo Nemzetközi Nyári Művészeti Akadémián.

 


Lajtha-hangverseny a Múzeumok éjszakáján

2013. június 22-én 23.00 órakor, a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat keretében, a Zenetörténeti Múzeumban (1014 Budapest, Táncsics u. 7.) Balog József és Fülöp Andrea adott zongorakoncertet, amelyen részletek hangzottak el a következő Lajtha-kompozíciókból: Hat zongoradarab, Mesék, valamint meghallgathatta a közönség Bartók I. zenekari szvitjének III. és IV. tételét Lajtha László zongoraátiratátában.

 


Lajtha-emlékhangverseny Kairóban

2013. május 26-án Lajtha-emlékkoncertet tartottak Egyiptomban, a kairói operaházban, Magyarország kairói nagykövetsége és a Balassi Intézet kairói Magyar Kulturális Tanácsosi Hivatala szervezésében. A programban a két, szólófuvolára írt darab (Op. 69), valamint két koncertszonáta szerepelt (Op. 68, Op. 64), a New Age Együttes tagjainak (Péter Oláh – fuvola, Robert Ritner – hegedű, David Hales – zongora) előadásában.

 

További részletek az alábbi szórólapon olvashatók.

 

 


Emlékkoncert Lajtha halálának 50. évfordulója alkalmából
a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében

2013. május 9-én 18.00 órakor, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében emlékkoncertet tartottak Lajtha László halálának 50. évfordulója alkalmából. A hangversenyen Balog József zongoraművész Debussy és Ravel művei mellett Lajtha Fúgáját és Ostinatóját adta elő a Hat zongoradarabból, továbbá tételeket a Mesék című ciklusból.

 

Részletek: http://www.fszek.hu/konyvtaraink/kozponti_konyvtar/zenei_gyujtemeny/?article_hid=21305

 


Lajtha-kórusmű Párizsban, a Pro Musica Vegyeskar hangversenyein

2013 májusában az ELTE Zenei Tanszékének Pro Musica Vegyeskara három hangversenyt adott Párizsban, Erdős Ákos vezényletével, Bodnár Gábor zongorakíséretével. Május 5-én a Saint Médard plébánia, május 6-án a Saint Pierre kápolna, május 7-én pedig a Magyar Intézet adott otthont a koncerteknek. Mindhárom alkalommal előadták Lajtha Hegylakók című kórusművét is. A harmadik alkalommal, a Párizsi Magyar Intézetben megrendezett hangversenyen Lajtha László egyik unokája, Christopher Lajtha is jelen volt.

 

A Saint Médard plébánián tartott hangverseny plakátja:

 

 


Az Egri–Pertis Zongoraduó és Meláth Andrea Lajtha-emlékhangversenye
az Óbudai Társaskörben

2013. április 19-én, pénteken Mesterek és barátok között címmel rendeztek hangversenyt az Óbudai Társaskörben, Lajtha László halálának 50. évfordulója tiszteletére. A főszereplő a Bécsben élő Liszt-díjas zongoraművész házaspár, Egri Monika és Pertis Attila volt, Lajtha népdalfeldolgozásaiból pedig az ugyancsak Liszt-díjas operaénekesnő, Meláth Andrea énekelt egy csokorra valót. Az Egri–Pertis duó a koncert műsorát részben Lajtha műveiből (népdalfeldolgozások, bölcsődalok, tételek a Capriccio című balettből, négykezes változatban), részben a hozzá közel álló mesterek, illetve barátok műveiből állította össze, így szerepelt Debussy, Vincent d’Indy, Bartók és Weiner egy-egy kompozíciója is. Lajtháról és az elhangzó művekről Solymosi Tari Emőke zenetörténész beszélt a hallgatóságnak.

 

További részletek az alábbi szórólapon olvashatók.

 

 

 

 

Solymosi Tari Emőke, Pertis Attila, Egri Monika és Meláth Andrea
az Óbudai Társaskör színpadán

 


Lajtha Divertissement-ja a Művészetek Palotájában

2013. március 2-án, szombaton 19.30-kor – Brahms és Mahler egy-egy alkotása mellett – Lajtha Divertissement (Op. 25, 1936) című zenekari kompozíciója is elhangzik a Művészetek Palotájában, a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar hangversenyén. A dirigens a kolozsvári születésű, 30 éve Franciaországban élő Csaba Péter lesz.

 


Lajtha-kiállítás és -emlékest Bukarestben

2013. február 26-án, kedden, 18.30-kor Lajtha László-emlékestet rendez a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Kulturális Központja. Az emlékest keretében nyitják meg a Solymosi Tari Emőke zenetörténész által rendezett kiállítást, amely a zeneszerző életútját és tevékenységét mutatja be. (A magyarázó szövegek román nyelvűek.) A megnyitó után Béres Melinda hegedűművésznő és Horváth Edit zongoraművésznő Lajtha-műveket ad elő.

 

További részletek itt:

http://bukarest.balassiintezet.hu/index.php/hu/lajtha-laszlo-emlekest

 


A Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok sorozata
Lajtha László 120. születési és 50. halálévfordulója tiszteletére

2013. február 23-án, szombaton 19 órakor, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében fejeződik be a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok három hangversenyből álló sorozata, amellyel Lajtha Lászlóra emlékezik. Az első koncerten (2012. december 8.) az I. sinfonietta hangzott el, Rohmann Imre vezényletével. A második koncerten (2013. január 26.) a II. sinfonietta került műsorra, Csaba Péter dirigálásával. Végül a harmadik hangversenyen (2013. február 23.) a Les Soli című szimfónia csendül fel. A vendégkarmester ezúttal az olasz Simone Fontanelli.

 

 

A három koncert teljes programját lásd itt.

 

 

A Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok a február 23-i koncerten,
a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
Középen: Simone Fontanelli karmester

 

 

 

Simone Fontanelli és Tihanyi László
a hangverseny után
(Fotók: Kobzos Kiss Tamás)

 


Csendes megemlékezés és koszorúzás Lajtha László sírjánál

2013. február 17-én, vasárnap 11 órakor csendes megemlékezést tartottak a Farkasréti temetőben, Lajtha László sírjánál, a zeneszerző-tudós halálának 50. évfordulója alkalmából. Az MTA BTK Zenetudományi Intézet nevében dr. Richter Pál zenetörténész, az intézet igazgatója és dr. Dalos Anna zenetörténész, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport vezetője, a Lajtha László Alapítvány Kuratóriuma nevében pedig Szirányi János elnök és Solymosi Tari Emőke zenetörténész helyezett el koszorút. Részt vett a megemlékezésen Kobzos Kiss Tamás előadóművész, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója.

 

 

 

 

 


Lajtha-emlékhangverseny a budafoki Szent Lipót Plébániatemplomban

2013. február 16-án (Lajtha 50 éves halálévfordulóján) 19.00 órakor a budafoki Szent Lipót Plébániatemplomban Lajtha három egyházi műve (a Három Mária-himnusz,Magnificat és az Op. 54-es Mise) csendül fel az Ars Nova Sacra Énekegyüttes előadásában. Orgonán játszik Sirák Péter, vezényel Répássy Dénes és Sárkány Júlia, közreműködik Erdélyi György színművész.

 

 

Bővebb információ az Ars Nova Sacra Énekegyüttesről: itt.

 


Lajtha-emlékszoba-avató, -konferencia és -hangverseny a Zenetudományi Intézetben

2013. február 16-án, szombaton (Lajtha 50 éves halálévfordulóján) tudományos konferenciát tartanak a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóintézet Zenetudományi Intézetében. Ugyanezen a napon nyitják meg a már régóta várt Lajtha-emlékszobát is, amelyben a művész bútorait, zongoráját, könyvtárát, személyes tárgyait lehet megtekinteni. Az emlékszoba előterében kiállítás nyílik a zeneszerző és népzenekutató életútjáról, tevékenységéről. Többek között archív fotók, eredeti levelek és kéziratok is láthatók itt, továbbá az az összesen 100 dokumentumot bemutató tablósorozat, amelyet Solymosi Tari Emőke rendezett, és amely február 3-ig a Művészetek Palotájában volt kiállítva. A Lajtha-emléknapot hangverseny zárja.

 

 

Dr. Lajtha Ildikó beszéde itt olvasható:

http://www.parlando.hu/2013/2013-2/2013-2-12-Lajtha.htm

 

 

Pillanatképek a Lajtha-emléknapról

(A fotókat Kobzos Kiss Tamás készítette)

 

Az emlékszoba és kiállítás megnyitójáról

 

Dr. Richter Pál, az MTA BTK Zenetudományi Intézet igazgatója

 

Dr. Richter Pál, az MTA BTK
Zenetudományi Intézet igazgatója

 

Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár (a zongoránál háttal: Balog József zongoraművész, aki az emlékszoba-megnyitón és az esti hangversenyen is játszott)
Dr. Lajtha Ildikó, a zeneszerző unokahúga és jogörököse

Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár (a zongoránál háttal: Balog József zongoraművész, aki az emlékszoba-megnyitón és az esti hangversenyen is játszott)
Dr. Lajtha Ildikó, a zeneszerző unokahúga és jogörököse

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója
Dr. Dalos Anna, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport vezetője, a Lajtha-emléknap szervezője

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója
Dr. Dalos Anna, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum
és Kutatócsoport vezetője, a Lajtha-emléknap szervezője

 

 

A kiállításról

 





 

 

Az emlékszobáról

 




 

 

A konferenciáról

 

Solymosi Tari Emőke
Szekfű András és Dalos Anna

Solymosi Tari Emőke
Szekfű András és Dalos Anna

Richter Pál, az MTA BTK Zenetudományi Intézet igazgatója
Olsvai Imre népzenekutató (aki Lajtha László tanítványa volt) és Solymosi Tari Emőke

Richter Pál, az MTA BTK Zenetudományi Intézet igazgatója
Olsvai Imre népzenekutató (aki Lajtha László tanítványa volt) és Solymosi Tari Emőke

Pálóczy Krisztina
Pávai István

Pálóczy Krisztina
Pávai István

Sebő Ferenc
Berlász Melinda

Sebő Ferenc
Berlász Melinda

Tallián Tibor és Erdélyi Zsuzsanna
Tari Lujza

Tallián Tibor és Erdélyi Zsuzsanna
Tari Lujza

Szabó Ferenc János
Bíró Viola

Szabó Ferenc János
Bíró Viola


Halász Péter

Halász Péter

 

 

A hangversenyről

 

Fülep Márk
A Szeret Együttes

Fülep Márk
A Szeret Együttes


A Kádár Vonósnégyes

A Kádár Vonósnégyes

 


Lajtha-emléktábla-avatás és -teremavatások az V. kerületben

2013. február 15-én, pénteken 16 órakor emléktábla-avatás lesz a zeneszerző egykori lakóhelyén, a Váci utca 79-es számú házban. Ugyanazon a napon, 17 órakor teremnévadás lesz a Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskolában (Váci u. 43.), majd 18 órakor teremnévadást és ünnepi hangversenyt tartanak a Szabolcsi Bence Zeneiskolában (Vármegye u. 9.).

A részleteket lásd az alábbi meghívón:

 

 

 

 


Lajtha-díjak átadása és hangverseny a Magyar Rádióban

2013. február 14-én, csütörtökön 18.00 órakor, a Magyar Rádió Márványtermében megrendezett hangversenyen Lajtha Op. 17-es, gordonkára és zongorára írt szonátája is elhangzott, Szabó Péter és Kollár Zsuzsa előadásában.

 

Ugyancsak a hangverseny keretében került sor a két Lajtha-díj átadására. A Lajtha László Alapítvány Kuratóriumának díját – a díj alapítója, dr. Lajtha Ildikó megbetegedése miatt – Solymosi Tari Emőke zenetörténész adta át Sebő Ferenc előadóművésznek, népzenekutatónak, „Lajtha László folklorista tevékenységének több évtizedes kutatásáért, gyűjtéseinek közreadásáért és táncházi továbbéltetéséért”.

 

A Magyar Rádió Nonprofit Zrt. díját Jónás István vezérigazgató adta át Györki Évának, a Bartók rádió gyártásvezetőjének, az MTVA munkatársának, „a XX. századi és kortárs magyar zene érdekében végzett munkájáért, a kortárs zenei stúdióhangversenyek magas színvonalú megszervezéséért”.

 

A részletes program itt látható.

 

A hirado.hu összefoglalója itt látható:

http://www.hirado.hu/Videok/2013/02/15/09/Atadtak_a_Lajtha_dijakat.aspx

 

 

Zih Zsolt fotóriporter képei a hangversenyről és a díjátadásról

 

 

Kollár Zsuzsa zongoraművész, Szabó Péter gordonkaművész

 

 

 

Solymosi Tari Emőke zenetörténész,
Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója,
Sebő Ferenc előadóművész, népzenekutató

 

 

 

Györki Éva, a Magyar Rádió gyártásvezetője, Jónás István

 

 

 

Solymosi Tari Emőke, Sebő Ferenc, Györki Éva, Jónás István

 


Lajtha Quatre Hommages című műve a Nemzeti Filharmonikusok kamaraestjén

2013. február 9-én 18.00 órakor, a Művészetek Palotájában, a Nemzeti Filharmonikusok próbatermében, a zenekar kamaraestjén Lajtha László Quatre Hommages (Op. 42) című 1946-ban komponált fúvósnégyese (fuvola, oboa, klarinét és fagott) is elhangzik. Az előadók: Kovács Imre, Horváth Béla, Szatmári Zsolt és Bokor Pál. A házigazda: Kocsis Zoltán.

 

További részletek a Müpa honlapján:

http://mupa.hu/program/probatermi-vendegseg-ii-a-nemzeti-filharmonikusok-kamarazenei-estje-2013-02-09_18-00-a-nemzeti-filharmonikusok-probaterme

 


Lajtha 1952-ben komponált miséje a Bazilikában

2013. február 3-án vasárnap 10 órakor ismét felcsendül Lajtha 1952-ben, kórusra és orgonára írt miséje a budapesti Szent István-bazilikában, Fehér László vezényletével.

 


2013. február 3-ig látható a kibővült Lajtha-kiállítás
a Művészetek Palotájában

A kettős Lajtha-évforduló (120 éves születési és 50 éves halálévforduló) tiszteletére a Művészetek Palotája és a Hagyományok Háza közösen rendezett kiállítást. Ennek első része, amely nyolc tablón a zeneszerző tevékenységét mutatta be, 2012. március 16-tól volt látható. A 2012. március 16-i kiállításmegnyitóról szóló hírt lásd itt.

 

A második rész, amellyel a korábbi tárlat a halálévforduló tiszteletére most kibővült, a népzenekutató munkásságának néhány kiemelkedően fontos momentumát viszi közelebb az érdeklődőkhöz, újabb 4 tablón, Pillanatképek a népzenekutató Lajtha László életéből címmel.

 

A 2013. január 9-től február 3-ig látható, kibővült, 12 tablós kiállítás – Solymosi Tari Emőke zenetörténész válogatásában – összesen körülbelül száz dokumentumot tár a látogatók elé: fényképeket, leveleket, kéziratokat, műsorlapokat, kottaborítókat. A képaláírások és az összekötő szövegek immár angolul is olvashatók. A kiállítás mindkét része különleges újdonságnak számít, hiszen számos olyan dokumentumot tartalmaz, amely még sohasem volt kiállítva. Az új, néprajzi rész anyagai Dr. Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató gyűjteményéből, Tóth Margit zenetudós (jelenleg a Hagyományok Háza tulajdonában lévő) hagyatékából, továbbá a Hagyományok Háza, a Néprajzi Múzeum és Dr. Lajtha Ildikó gyűjteményéből valók. Helyszíne a Művészetek Palotája Zászlótere.

 

További részletek a Müpa honlapján:

http://mupa.hu/program/fejezetek-a-zeneszerzo-lajtha-laszlo-eletebol-kiallitas-2013-02-03_10-00-zaszloter

 

 

 

 


Lajtha 1950-ben írt miséje a Művészetek Palotájában

2013. február 2-án 19.30-kor, a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a Szimfonikus felfedezések sorozatban, Francia kapcsolatok címmel ad hangversenyt Kováts Péter (orgona), a Vaszy Viktor Kórus és a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Gyüdi Sándor. A koncert második felében felcsendül Lajtha 1950-ben írt Missa in diebus tribulationis (azaz: Mise a szorongattatás napjaiban, későbbi, semlegesebb címén: Mise fríg hangnemben) című Op. 50-es alkotása.

 

További részletek a Müpa honlapján:

http://mupa.hu/program/francia-kapcsolatok-kovats-peter-es-a-szegedi-szimfonikus-zenekar-2013-02-02_19-30-bbnh

 


Lajtha „Forradalmi” szimfóniája a Mini-fesztiválon

2013. január 27-én 19.30-kor, a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában, a Mini-fesztivál nagyzenekari estjén Lajtha László VII. („Forradalmi”) szimfóniája is elhangzik a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában. Vezényel: Hámori Máté.

 

További részletek a Müpa honlapján:

http://mupa.hu/program/mini-fesztival-nagyzenekari-est-2013-01-27_19-30-fesztivalszinhaz

 


A Lajtha-hagyaték a Hagyományok Házából a Zenetudományi Intézetbe került

2013. január 25-én, pénteken a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet „Lendület” 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport átvette Lajtha László hagyatékát a Hagyományok Házától. A Lajtha Ildikó tulajdonát képező letétet a zeneszerző unokahúga és örököse saját otthonában őrzött dokumentumokkal – köztük több autográffal, gazdag fényképgyűjteménnyel és a Lajtha-művek sajtórecepciójával kapcsolatos dokumentációval egészítette ki. A Lajtha-letétet egy kölcsönadási megállapodás részeként a Hagyományok Háza Lajtha-dokumentumai gazdagítják. (A hír forrása: http://zti.hu/mza/m0202.htm)

 

 

Balról jobbra: Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója; Richter Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet igazgatója; Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója;
dr. Lajtha Ildikó jogörökös, mellette Gyurkó Csilla, valamint jobb szélen Gyurkó Tünde (utóbbiak Lajtha Ildikó leányai).
A csoportkép a letéti szerződés aláírásakor készült.
(A fotó forrása: http://zti.hu/mza/media/Lajtha_Ildiko.jpg)

 


A négy isten ligete című Lajtha-balett ősbemutatója a Művészetek Palotájában

2013. január 24-én, csütörtökön ősbemutatóra kerül sor a budapesti Művészetek Palotájában. Lajtha László halálának 50. évfordulója tiszteletére a komponista második balettjét, A négy isten ligetét (Op. 38, 1943) adja elő a világon először a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Dénes István vezényletével. A kilenctételes kompozíció a II. világháború alatt, Hitler kigúnyolásaként, az alkotók meghatározása szerint „politikai balettként” született. Alkotótársul Lajtha a kiváló klasszika-filológust, Révay Józsefet kérte fel, aki Arisztophanész nyomán írta meg a cselekményt. Korábban a balettből csupán a négytételes szvitet hallhatta a közönség. Koreográfia az eltelt hetven esztendőben nem készült a zenéhez.

 

További részletek a Nemzeti Filharmonikusok honlapján:

http://www.filharmonikusok.hu/koncert?id=854

 

Íme a balett rövid ismertetője, amelyet Solymosi Tari Emőke zenetörténész írt a Nemzeti Filharmonikusok kérésére, a műsorfüzet számára:

 

Lajtha László:
A négy isten ligete (Le bosquet des quatre dieux), egyfelvonásos balett, Op. 38, 1943

 

I. Entrée en rondo. Vivace
II. Marche sévère et variations plaisantes (Szigorú induló és tréfás variációk). Allegro maestoso
III. Valses nobles et sentimentales (Nemes és érzelmes keringők)
IV. Premier finale (Első finálé). Allegro
V. La ritournelle. Allegretto
VI. Le chant de la nuit (Az éjszaka dala). Molto quieto
VII. Lazzi. Prestissimo
VIII. Intermezzo. Moderato
IX. Second finale (Második finálé). Vivace

 

Lajtha Lászlót (1892–1963) életében úgy emlegették Franciaországban, mint „a három nagy magyar„ egyikét, azaz Bartók és Kodály mellett a legtehetségesebb és legismertebb magyar zeneszerzőt. Műveit nagy sikerrel játszották Párizsban, és 1955-ben – elsőként a hazai komponisták közül – a Francia Akadémia tagjává választották. E kitüntetésben – művészi és tudósi érdemei mellett – szerepet játszottak emberi kvalitásai is: kivételes jellemszilárdsága, a diktatúrákkal való bátor szembenállása. A négy isten ligete – mely három balettje közül a legkevésbé ismert – ugyancsak politikai állásfoglalásként, Adolf Hitler kigúnyolásaként született meg, 1943-ban. Lajtha más eszközökkel is harcolt a nácizmus ellen: 1944 márciusától a nemzeti ellenállási mozgalomban fegyveres parancsnok volt, és önmagát veszélyeztetve számos üldözött zsidót mentett meg rejtekhely, illetve hamis igazolások biztosításával.

 

Lajtha első két balettje, az 1937-ben nagy sikerrel bemutatott Lysistrata, valamint a szintén egyfelvonásos A négy isten ligete az ókori görög színműíró, Arisztophanész nyomán keletkezett. A komponista A négy isten ligete megírásának ötletével a klasszika-filológus írót, Révay Józsefet (1881–1970) kereste fel. Ahogyan Révay később visszaemlékezett, az arisztophanészi politikai vígjáték nyomán a „politikai balett” műfaját kívánták megteremteni, amellyel „tanítani és tudatosítani” akartak: „Megmutatni, mily nevetséges és aljas a buták diktatúrája: megmutatni nagyzolását, [...] gyávaságát, a tömegek szolgalelkűségét, meghunyászkodását, a gerinctelenség tragikomédiáját.” Ám mint Révaytól megtudjuk, ennél többről volt szó: „mi nemcsak a tündöklését, hanem a bukását is meg akarjuk eleveníteni az őrült demagógnak.” A balett „az Athén melletti Lykabetos-hegy babérerdejében” játszódik, ahol négy isten szobra áll. Két földi leány csábítására Zeusz és Hermész szobra megelevenedik. Aphrodité és Arész (a háború istene) is leszáll talapzatáról, hogy átadja magát a szerelem örömeinek, és az istenek helyébe hamarosan hatalomvágyó emberek lépnek. Zeusz jelvényeit Kleón, a demagóg athéni népvezér (Arisztophanész Lovagok című szatírájának figurája) veszi magára. Aphrodité felszarvazott férje fogságba ejti feleségét és a vele ölelkező Arészt. Zeusz helyreállítja az isteni rendet: kiszabadítja a szerelmeseket, s visszafoglalja trónját. A négy isten ligete virágba borul...

 

A tánckomédia bemutatása a II. világháború idején lehetetlen volt, a kommunista rezsim alatt pedig Lajtha nemkívánatos alkotóvá vált. Az özvegy az 1970-es évek elején hiába tett erőfeszítéseket az operaházi bemutatóra vonatkozólag. Az elmúlt hét évtizedben nemcsak a mű színpadi bemutatója maradt el (mind ez idáig koreográfia sem készült hozzá), hanem magát a zenei anyagot sem játszották. A teljes mű kottája máig kiadatlan. Készült belőle egy szvit, amit a Lajtha-tanítvány Ferencsik János mutatott be Budapesten, 1953-ban, ám ennek címe – II. szvit –, illetve tételeinek címe semmilyen utalást nem tartalmaz arra, hogy a mű négy tétele a kényes témájú balett kilenc tétele közül való. A szvitet az 1950-es évek végén már nagy sikerrel játszották szerte Európában.

 

Solymosi Tari Emőke

 

A Művészetek Palotájában lezajlott ősbemutatóról szóló kritikák itt olvashatók:

http://www.revizoronline.com/hu/cikk/4339/a-nemzeti-filharmonikusok-koncertje-mupa

http://fidelio.hu/klasszikus/kritika/furcsa_par

 

A Nemzeti Filharmonikusok által a pécsi Kodály Központban másnap (január 25.) adott hangversenyen A négy isten ligete című balettből az első négy tétel hangzott el, koncertszerűen.

Kritika a pécsi hangversenyről:

http://www.eozinmagazin.hu/cikk/Ket_NFZ-s_felido_a_Kodalyban_avagy_hakni-romantika_es_profi-modernseg

 


Lajtha-hangverseny Szentesen

2013. január 22-én, kedden 18.00 órakor a szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola tanári hangversenyén Lajtha-művek mellett Koloss István Lajtha emlékére komponált orgonaműve is elhangzik.

 

Részletek az alábbi meghívón:

 

 


 

2024    |    2023    |    2022    |    2021    |    2020    |    2019    |    2018    |    2017

2016    |    2015    |    2014    |    2013    |    2012    |    2011    |    2010

Kapcsolat: lajtha@hagyomanyokhaza.hu Keresett szöveg: