Lajtha László

HÍREK 2022

Lajtha László írásai összkiadásának második könyvbemutatója
a Néprajztudományi Intézetben

2022. november 24-én 14 órakor, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Néprajztudományi Intézete VIII. emeleti tárgyalótermében, a BTK Zenetudományi Intézete (ZTI) és Néprajztudományi Intézete rendezésében újabb bemutatót tartottak, amelyen a jelenlévő szakemberek megismerkedhettek a Lajtha László írásai I–II. című összkiadással, melyet Berlász Melinda zenetörténész, a BTK ZTI nyugalmazott főmunkatársa adott közre. Munkáját Biró Viola és Ozsvárt Viktória fiatal zenetörténészek, a ZTI munkatársai segítették. A kötetet a BTK ZTI és a Rózsavölgyi és Társa kiadó jelentette meg 2021-ben. A rendezvény házigazdája Balogh Balázs, a BTK főigazgatója volt. A kétkötetes, 800 oldalas, Lajtha 104 írását tartalmazó kritikai összkiadást ezúttal Riskó Kata népzenekutató, a ZTI munkatársa ismertette. Berlász Melinda Lajtha László és a néprajztudomány kapcsolata a Néprajzi Múzeum intézményes keretében (1913–1949) címmel tartott előadást, majd Lajtha A magyar siratókról című előadásának keletkezéstörténetét ismertette. Ezután Lipták Dániel, a ZTI tudományos segédmunkatársa olvasott fel részletet a Lajtha-szövegből. Sőregi Anna (ének), Lipták Dániel (hegedű), Árendás Péter (kontra) és Tímár Márton (nagybőgő) pedig Lajtha László széki gyűjtéséből szólaltatott meg egy csokrot.

 

Tájékoztatásként közöljük a két kötet tartalomjegyzékét, amely itt tekinthető meg.

 

A könyvbemutató meghívója:

 

Lajtha László írásai I–II. – Könyvbemutató

 

Lajtha László írásai I–II. – Könyvbemutató

 

Riskó Kata könyvismertetőjének teljes szövege itt olvasható.

Berlász Melinda a könyvbemutatón elhangzott előadásának teljes szövege itt olvasható.

 

Képek az eseményről

 

Balogh Balázs, a BTK főigazgatója, Biró Viola zenetörténész, Berlász Melinda zenetörténész

 

Balogh Balázs, a BTK főigazgatója, Biró Viola zenetörténész,
Berlász Melinda zenetörténész

 

 

Sőregi Anna (ének), Árendás Péter (kontra), Tímár Márton (nagybőgő) és Lipták Dániel (hegedű) a Néprajztudományi Intézetben megrendezett könyvbemutatón

 

Sőregi Anna (ének), Árendás Péter (kontra), Tímár Márton
(nagybőgő) és Lipták Dániel (hegedű)
a Néprajztudományi Intézetben megrendezett könyvbemutatón

 

 

Balogh Balázs, a BTK főigazgatója, Berlász Melinda zenetörténész és Riskó Kata népzenekutató

 

Balogh Balázs, a BTK főigazgatója, Berlász Melinda zenetörténész
és Riskó Kata népzenekutató

 


Lajtháról szóló előadások a Zenetudományi Intézet ünnepi konferenciáján

2022. november 17-én és 18-án, csütörtökön és pénteken, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudomány Intézetének Klaniczay termében (az Eötvös Kollégium Ménesi úti épületében, az Eötvös Könyvtárban) Ötvenöt esztendő címmel ünnepi konferenciát tartott a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete, a 80. születésnapját ünneplő Berlász Melinda, Domokos Mária és Bereczky János tiszteletére. A konferencián több előadás is foglalkozott Lajtha Lászlóval: Biró Viola Jelentés(ek) a magyarországi népzenekutatásról – Bartók és Lajtha a Népszövetségben címmel, Tóth Emese Gyöngyvér pedig „...sok kérdésre világot derítő segédtudomány...” – Lajtha László és a magyar zenei ikonográfia címmel tartotta meg előadását.

 

A konferencia meghívója:

 

Ötvenöt esztendő – Az ünnepi konferencia meghívója

 

A konferencia részletes programja itt található.

 

A konferencia előadásainak rövid kivonata itt olvasható.

 


Emlékkoncert és kerekasztal-beszélgetés Lajtha László tiszteletére
a Magyar Zene Házában

2022. október 30-án, vasárnap 19.30-kor, a Városligetben található Magyar Zene Házában a 130 éve született zeneszerző-népzenekutató tiszteletére rendeztek emlékkoncertet, melyen – Árendás Péter szerkesztésében – Lajtha népzenei gyűjtéseiből hallhatott többcsokornyit a nagyszámú érdeklődő közönség, valamint a zeneszerző X. vonósnégyese is elhangzott a Korossy Kvartett interpretálásában. A koncert előtt két kerekasztal-beszélgetés is volt, délután Kovács Levente Lajtha Ábellel készített interjújáról és a Lajtha László életéről forgatott dokumentumfilmjéről volt szó, a Lajtha-díjas Pálóczy Krisztina a Néprajzi Múzeum Lajtha Lászlót érintő tartalmairól, Tessely Zoltán az épülő bicskei Lajtha Ház és Kulturális Központról, Liber Endre pedig annak tervezett funkcióiról beszélt. A második kerekasztal-beszélgetésen, 18 órakor Lajtha életművének zeneszerzői és népzenekutatói oldaláról Solymosi-Tari Emőke zenetörténészt és Pávai István etnomuzikológust kérdezte a moderátor: Richter Pál zenetörténész, a Zenetudományi Intézet igazgatója. A Lajtha-napon a Magyar Zene Háza előcsarnokában Pávai István Lajtha Lászlóról, a népzenekutatóról szóló kiállítása is látható volt.

 

További részletek:

https://magyarzenehaza.com/esemeny/lajtha-130

https://papageno.hu/blogok/magyar-zene-haza/2022/10/nepzene-biologia-lajtha-nap-a-magyar-zene-hazaban/

 

Képek az eseményről

 

Liber Endre, Salamon Soma, Tessely Zoltán, Solymosi-Tari Emőke, Árendás Péter, Pálóczy Krisztina a Magyar Zene Háza Lajtha-napján

 

Liber Endre, Salamon Soma, Tessely Zoltán, Solymosi-Tari Emőke, Árendás Péter,
Pálóczy Krisztina a Magyar Zene Háza Lajtha-napján.
Háttérben az épülő bicskei Lajtha-ház látványterve

 

 

Richter Pál, Solymosi-Tari Emőke, Pávai István a Magyar Zene Háza Lajtha-napján

 

Richter Pál, Solymosi-Tari Emőke, Pávai István a Magyar Zene Háza Lajtha-napján

 

 

A Korossy Kvartett Lajtha X. kvartettjét játszotta a Magyar Zene Háza Lajtha-emlékkoncertjén

 

A Korossy Kvartett Lajtha X. kvartettjét játszotta
a Magyar Zene Háza Lajtha-emlékkoncertjén

 

 

A Magyar Zene Háza Lajtha-napjának emlékkoncertjén a népzenész és klasszikus zenész előadók együtt köszönték meg a közönség tapsát

 

A Magyar Zene Háza Lajtha-napjának emlékkoncertjén a népzenész
és klasszikus zenész előadók együtt köszönték meg a közönség tapsát

 


Lajtha László írásai I–II.
Könyvbemutató és a 80 éves Berlász Melinda zenetörténész köszöntése
a Pesti Vigadóban

2022. október 10-én, hétfőn 11 órakor, a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban, a Makovecz Teremben ünnepélyes keretek között mutatta be az MMA Művészetelmeéleti Tagozata a Lajtha László írásai I–II. című kétkötetes kritikai összkiadást, amely Lajtha valamennyi jelenleg ismert, a nyilvánosságnak szánt írását tartalmazza, a Széchenyi-díjas zenetörténész, az MMA rendes tagja, Berlász Melinda közreadásában. A 800 oldalas munkában, melyet a Bölcsettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete és a Rózsavölgyi és Társa Kiadó jelentetett meg 2021-ben, 104 Lajtha-írás található. (30 évvel ezelőtt, 1992-ben, Lajtha születésének centenáriuma alkalmából jelent meg az összkiadás előzményének tekinthető Lajtha László összegyűjtött írásai I. című kötet, amelyben 55 írás olvasható, és amelynek szerkesztője és közreadója ugyancsak Berlász Melinda volt.)

A könyvbemutató moderátora dr. Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, az MMA Művészetelméleti Tagozata vezetője volt, ő vezette a kerekasztal-beszélgetést is, amelyre Berlász Melinda könyvismertető előadása után került sor, és amelynek résztvevői a kötet létrehozását is segítő Biró Viola zenetörténész, továbbá Tari Lujza és Pávai István népzenekutatók és Sebő Ferenc népzenekutató-előadóművész voltak. Szabó András előadóművész két írást olvasott fel Lajtha Lászlótól (az 1962-es Pályaképet és a szintén 1962-ből való Megnyitó beszédet, mely Medveczky Jenő kiállításán hangzott el – ez utóbbit a könyvbemutatón számos Medveczky-festmény kivetítésével illusztrálták), amelyeket előzőleg Berlász Melinda ismertetett. Meláth Andrea énekművész és Virág Emese zongoraművész előadásában Lajtha három népdalfeldolgozását hallgathatta meg a közönség a nagy érdeklődést keltő rendezvény részeként. A könyvbemutató végén a közreadót, Berlász Melindát köszöntötte 80. születésnapja alkalmából Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, tagozatvezető, majd dr. Richly Gábor a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára.

 

Lajtha László 130 – Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés
Lajtha László 130 – Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés

 

Az eseményről a Magyar Művészeti Akadémia Hírlevele is beszámolt a 2022. októberi számának 12. oldalán.

 

Képek az eseményről

 

Berlász Melinda zenetörténész Solymosi-Tari Emőke zenetörténésszel

 

Berlász Melinda zenetörténész, az MMA rendes tagja (jobbra) Solymosi-Tari Emőke
zenetörténésszel, az MMA Művészetelméleti Tagozata vezetőjével,
a könyvbemutató moderátorával

 

 

Berlász Melinda zenetörténész Juhász Judittal, az MMA szóvivőjével

 

Berlász Melinda zenetörténész, az MMA rendes tagja Juhász Judittal, az MMA
szóvivőjével, az ünnepi könyvbemutató után. Háttérben Zádori Mária énekművész
és Sipos János népzenekutató, az MMA akadémikusai (Fotó: STE)

 

 

Az ünnepelt: Berlász Melinda zenetörténész a könyvbemutató után, családja körében

 

Az ünnepelt: Berlász Melinda zenetörténész, az MMA rendes tagja a könyvbemutató
után, családja körében, valamint Szinyei Merse Anna művészettörténésszel
(a képen középen), Solymosi-Tari Emőke zenetörténésszel, Gyurkó Csillával
(Lajtha László jogörökösével) és Miháltzné Tari Lujza népzenekutatóval (a kép jobb szélén)

 


Lajtháról szóló előadások a II. Lajtha László Nemzetközi Népzenei Konferencián, Martonvásáron

2022. szeptember 3-án, szombaton a Trilla Fesztivál keretében a Hangvető Zenei Terjesztő Társulat Kft. másodszor rendezte meg a Lajtha László Nemzetközi Népzenei Konferenciát Martonvásáron, az Agroverzum Tudományos Élményközpontban. A konferenciát reggel 9.50-kor Liber Endre nyitotta meg, majd a délelőtti panelen külföldi előadók prezentációi hangzottak el a népzeneoktatás mintáiról, tapasztalatairól. 14 órától az érdeklődők három (egyenként félórás) előadást hallhattak Lajtha László szellemi hagyatékáról:

 

14.00–14.45: Berlász Melinda: Lajtha László írásai I–II.
15.00–15.45: Pávai István: Lajtha László és Bözödi György kapcsolata
16.00–16.45: Solymosi-Tari Emőke: Lajtha zenéje a koncertéletben és hangfelvételeken – tendenciák az elmúlt évtizedekben

 

A konferencia helyszínén az érdeklődők megtekinthették Pávai István kiállítását is Lajtha Lászlóról, a népzenekutatóról.

 

Képek az eseményről

 

A konferencia magyar nyelvű szekciójának előadói a konferencia egyik szervezőjével

 

A konferencia magyar nyelvű szekciójának előadói: Solymosi-Tari Emőke,
Pávai István, Berlász Melinda, a konferencia egyik szervezőjével

 

 

Berlász Melinda előadást tart a martonvásári konferencián

 

Berlász Melinda (a képen balra) előadást tart a martonvásári konferencián

 

 

Pávai István előadást tart a martonvásári konferencián

 

Pávai István előadást tart a martonvásári konferencián

 

 

A martonvásári konferencián Pávai István Lajtha László, a népzenekutató című kiállítása is látható volt

 

A martonvásári konferencián Pávai István Lajtha László, a népzenekutató
című kiállítása is látható volt

 

 

A konferencia helyszíne a martonvásári Agroverzum volt

 

A konferencia helyszíne a martonvásári Agroverzum volt

 


Lajtha fonográfos gyűjtéseiből készült online katalógus bemutatása
a Múzeumok Éjszakáján, a Néprajzi Múzeumban

2022. június 25-én, szombaton 21 órakor, a Múzeumok Éjszakáján, a Néprajzi Múzeum új épületének II. emeleti központi rendezvénytermében, Újragombolt hagyományok címmel bemutatták a Lajtha fonográfos gyűjtéseiből készült online katalógust. Az eseményen Kemény Márton, Maczó Villő és Pálóczy Krisztina tartott tájékoztatást.

 

További részletek:

https://muzej.hu/program/130-eve-szuletett-lajtha-laszlo-2022-06-25t21-00

 


Lajtha-zene és tárlatvezetés a Múzeumok Éjszakáján, a Zenetörténeti Múzeumban

2022. június 25-én, szombaton 18.30-kor, a Múzeumok Éjszakáján, a Zenetudományi Intézetben, a Zenetörténeti Múzeum 4. termében (1014 Budapest, Táncsics u. 7.) Debussy és Lajtha műveiből rendeztek koncertet. Lajthától a szaxofonra és zongorára írt Intermezzo, valamint a fuvolára és zongorára komponált Koncertszonáta hangzott el. A fellépő művészek Kanyó Dávid (fuvola), Szepesi Bence (szaxofon) és Réti Balázs (zongora) voltak. Utána, 19.30-kor a Múzeum 6. termében a Lajtha-emlékszobát mutatta be Dalos Anna zenetörténész.

 

További részletek:

https://muzej.hu/program/lajtha-es-debussy-2022-06-25t18-30

 


Hangverseny a Magyar Rádióban a 130 éve született Lajtha László műveiből

2022. június 21-én, kedden, 18.45-kor a Magyar Rádió Sára Sándor Termében a zeneszerző születésének 130. évfordulója tiszteletére Lajtha-koncertet adott Báll Dávid (zongora) és Szabó Péter (gordonka). Közreműködött Iván Tímea és Molnár Noémi (hegedű), valamint Juhász Barna (mélyhegedű). A programban az Op. 17-es cselló-zongora szonáta és az Op. 4-es zongoraötös (Dramma per musica) hangzott el.

 


Koszorúzás Lajtha László születésének 130. évfordulóján

2022. június 14-én, kedden 17 órakor a Hagyományok Háza szervezésében ismét megkoszorúzták Lajtha László emléktábláját Budapesten, a Váci utca 79-es számú házon (a Havas utca sarkán). Az eseményen Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere, majd Tóth János, közművelődési szakember, a Hagyományok Háza Hálózati Osztály osztályvezetője mondott beszédet a zeneszerző, népzenekutató, pedagógus születésének 130. évfordulója tiszteletére. Ezután az emlékezők a Tükrös Zenekar vezetésével, muzsikaszóval átvonultak a Károlyi-kertbe, ahol a világ első Lajtha-szobra (Gálhidy Péter alkotása) áll. Itt először Gyurkó Csilla, Lajtha László egyik jogörököse olvasta fel emlékezését, majd Solymosi-Tari Emőke zenetörténész tartott ünnepi beszédet. A szobor megkoszorúzása után a Tükrös Zenekar Lajtha László gyűjtéseiből játszott, az elmúlt években kialakult hagyományoknak megfelelően.

 

Solymosi-Tari Emőke beszéde itt olvasható.

 

További részletek az eseményről:

http://tanchaz.hu/index.php/hu/hirek/hirek-2022/4561-unnepi-megemlekezes-lajtha-laszlo-nepzenekutato-zeneszerzo-tiszteletere

 

Képek a megemlékezésről

 

Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester beszédet mond a Lajtha-háznál, a Váci utcában

 

Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester beszédet mond
a Lajtha-háznál, a Váci utcában (fotó: STE)

 

 

Tóth János a Hagyományok Háza részéről koszorút helyez el a Váci utcai emléktáblánál

 

Tóth János a Hagyományok Háza részéről koszorút helyez el
a Váci utcai emléktáblánál (fotó: STE)

 

 

A megkoszorúzott emléktábla a Váci utcai Lajtha-ház falán

 

A megkoszorúzott emléktábla a Váci utcai Lajtha-ház falán (fotó: STE)

 

 

Az ünneplők a Tükrös Zenekar vezetésével átvonulnak a Váci utcából a Károlyi-kerti Lajtha-szoborhoz

 

Az ünneplők a Tükrös Zenekar vezetésével átvonulnak a Váci utcából
a Károlyi-kerti Lajtha-szoborhoz (fotó: STE)

 

 

A Tükrös Zenekar és az ünneplők megérkezése a Károlyi-kertbe

 

A Tükrös Zenekar és az ünneplők megérkezése a Károlyi-kertbe (fotó: STE)

 

 

A Tükrös Zenekar a Károlyi-kerti koszorúzáson

 

A Tükrös Zenekar a Károlyi-kerti koszorúzáson (fotó: STE)

 

 

Tóth János, Szentgyörgyvölgyi Péter, Gyurkó Csilla a Károlyi-kerti Lajtha-szobornál

 

Tóth János, Szentgyörgyvölgyi Péter, Gyurkó Csilla
a Károlyi-kerti Lajtha-szobornál (fotó: STE)

 

 

Berlász Melinda és Solymosi-Tari Emőke zenetörténészek és Gyurkó Csilla jogörökös a Károlyi-kerti Lajtha-szobornál

 

Berlász Melinda és Solymosi-Tari Emőke zenetörténészek
és Gyurkó Csilla jogörökös a Károlyi-kerti Lajtha-szobornál

 

 

Lajtha szobra a Károlyi-kertben a 2022. június 14-i koszorúzás után

 

Lajtha szobra a Károlyi-kertben
a 2022. június 14-i koszorúzás után (fotó: STE)

 


Lajtha zongoradarabjai és hegedű-zongora szonatinája a Hubay Jenő Zeneteremben

2022. június 11-én, szombaton, a Hubay Jenő Zeneteremben Marczi Mariann zongoraművésznő Lajtha egy-egy tételét játszotta el az Egy muzsikus írásaiból, valamint a Mesék című sorozatból. Ábrahám Márta hegedűművésznővel az op. 13-as hegedű-zongora szonatinát is előadták. A hangversenyen a Lajtha-darabok mellett Hubay Jenő kompozíciói hangzottak el.

 

További részletek:

https://www.mariannmarczi.hu

 


Lajtha zenéje is megszólalt a Néprajzi Múzeum új épületének megnyitóján

2022. május 22-én nyílt meg a Néprajzi Múzeum új épülete a Városligetben. Az eseményen Marczi Mariann zongoraművész Lajtha Anyaság című tételét adta elő az Egy muzsikus írásaiból (op. 1) című sorozatból, valamint ...az őszről és a mezőről... című tételt a Mesék (op. 2) sorozatból.

 

A Néprajzi Múzeum gyűjteményéről és az új épületről:

https://www.neprajz.hu/hirek/2022/liget-budapest-majus-23-an-nyitja-meg-kapuit-a-neprajzi-muzeum-uj-epulete-a-varosligetben.html

 


Fülep Márk fuvolaművész jótékonysági koncerten játszotta Lajtha szólódarabját

2022. április 8-án, pénteken 18 órakor, Törökbálinton, a Szőnyi Erzsébet Zeneiskolában Fülep Márk Lajtha-díjas fuvolaművész a szerző Mélancolique című fuvola-szólódarabját játszotta el egy a kárpátaljai menekülteket segítő, országosan meghirdetett jótékonysági online hangversenysorozat részeként. Fülep Márk az elmúlt két évtizedben körülbelül 70 alkalommal lépett fel Lajtha-kompozícióval itthon és külföldön.

 

Lélekhíd – Jótékonysági hangverseny a Kárpátalján élők támogatására

 


Lajtha szvittétele a Pastorale sorozatban, a Pesti Vigadóban

2022. március 5-én, szombaton 16 órakor, a Pesti Vigadó Dísztermében tartották meg a negyedszázada nagy sikerrel zajló Pastorale sorozat idei második programját, Vándorévek címmel. A koncert keretében Lajtha op. 56-os III. szvitjének IV., Allegretto tétele is elhangzott, majd Bartók III. zongoraversenye szólalt meg a kiváló fiatal zongoraművésznő, Balog Alexandra szólójával. A Szent István Filharmonikusokat Ménesi Gergely vezényelte, a koncert szerkesztője és műsorvezetője Solymosi-Tari Emőke zenetörténész volt. A két mű Bartók és tanítványa, Lajtha barátságának, szoros szellemi kapcsolatának kívánt emléket állítani a fiatalabb mester születésének 130. évfordulóján. A hangversenyt az M5 televízió is közvetítette.

 

Vándorévek – Főszerepben: Balog Alexandra zongoraművész
Vándorévek – Főszerepben: Balog Alexandra zongoraművész

 


Elektronikus tanulmánykötet jelent meg,
benne Lajtháról és kortársairól szóló előadásokkal

2022 márciusában a https://www.karpatfesztival.hu/zenetudomanyi-konferencia.html oldalon elérhetővé vált az I. Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztivál (művészeti vezető: Bonnyai Apolka zongoraművész) Debrecenben megrendezett zenetudományi konferenciájának teljes előadásanyaga, szerkesztett formában, Gombos László zenetörténész gondozásában. A konferencián Solymosi-Tari Emőke zenetörténész (egyúttal a tanácskozás szervezője) „...bokáig a magyar talajban” – Magyarság és európaiság Lajtha László művészetében címmel tartott előadást. Az érdeklődők Bartókról Bíró Viola, Kodályról Józsa Mónika, Dohnányiról Kusz Veronika, Hubayról Gombos László előadását hallgathatták meg, a barokk iskoladrámákról pedig Medgyesy S. Norbert tartott prezentációt. A 119 oldalas tanulmánykötetet a szerzők fotókkal, dokumentumokkal, kottapéldákkal is gazdagon illusztrálták.

 

https://www.karpatfesztival.hu/zenetudomanyi-konferencia.html

 


Két kötetben megjelent Lajtha László valamennyi írása,
Berlász Melinda közreadásában

2022 elején (még 2021-es dátummal) rendkívüli jelentőségű, kétkötetes munka jelent meg a Rózsavölgyi és Társa Kiadó és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete közös kiadásában, Berlász Melinda Széchenyi-díjas zenetörténész közreadásában: Lajtha László írásai. A 800 oldalas tudományos munka Lajtha 104 írását tartalmazza. A mostani két kötetben azon Lajtha-írások is megtalálhatók, amelyek a Lajtha László Összegyűjtött írásai I. című, ugyancsak Berlász Melinda által közreadott, 1992-ben, az Akadémiai Kiadónál megjelent kötetben még nem voltak megtalálhatók. A hosszú, áldozatos munkával, több évtizedes kutatással létrehozott új összkiadás hat fejezetbe rendezve, függelékkel ellátva tárja elénk Lajtha írásait: önéletrajzait, a magyar népzenéről, népzenekutatásról írt munkáit, kéziratban maradt előadásait, a magyar néptáncról, a hangszertörténetről és zenei ikonográfiáról szóló tanulmányait, zenei publicisztikáit, személyes jellegű nyilatkozatait.

 


Ábrahám Márta és Borbély László koncertje a Bartók Házban

2022. február 5-én a Bartók-házban Ábrahám Márta hegedűművész és Borbély László zongoraművész magyar szonátaestet tartott, Pályatársak címmel. Dohnányi cisz-moll szonátája és Bartók 1. szonátája mellett Lajtha Szonatinája is elhangzott a koncerten.

 


Három Lajtha-hangverseny januárban a Magyar Rádió együtteseivel

A 2022-es Lajtha László-díjat Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának
vezető karnagya kapta

2022. januárjában és február elején három hangversenyt is hallgathatott a közönség Lajtha műveiből. Január 18-án, kedden 20 órától a Jézus Szíve Jezsuita Templomban (Budapest VIII., Mária u. 25.) a Magyar Rádió Énekkara – Liszt-díjas vezető karnagya, Pad Zoltán vezényletével, Horváth Márton Levente orgonaművész közreműködésével – Lajtha egyházi kompozícióit szólaltatta meg (a négyből hármat: a Magnificatot, a Három Mária-himnuszt és az op. 54-es Misét), és ekkor adta át Gyurkó Csilla, a szerző egyik jogörököse a 2022-es Lajtha-díjat a karnagynak. Január 30-án 19.30-kor, a Budapest Music Centerben a szerző valamennyi világi kórusművét előadta az énekkar és karnagya. Így tehát a két koncert majdnem hangzó összkiadás volt, csak az op. 50-es, zenekarral kísért Missa in diebus tribulationis hiányzott az egyházi művek programjából. Február 1-jén, kedden 19.30-kor a Pesti Vigadó dísztermében folytatódott a Magyar Rádió együtteseihez köthető sorozat: ekkor Vajda Gergely vezényelte Lajtha VI. szimfóniáját a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén. A koncert szünetében hallható interjúban a karmester Lajthát – briliáns hangszerelői tudására utalva – „a magyar Ravelnek” nevezte. A zenekari koncerten – Kodály Marosszéki táncok című kompozíciója mellett – egy ősbemutatót is hallhatott a közönség: Hidas Frigyes Concertóját klarinétra és zenekarra.

 

További részletek:

https://papageno.hu/blogok/korusblog/2022/01/pad-zoltan-vehette-at-iden-a-lajtha-laszlo-dijat

https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/01/12/lajtha-130-emlekkoncerten-adjak-at-a-lajtha-dijat

https://www.zoltanpad.com/hu/esemenyek/lajtha-130-hangzo-osszkiadas-egyhazi-muvek-240/240

https://www.zoltanpad.com/hu/esemenyek/lajtha-130-hangzo-osszkiadas-vilagi-korusmuvek-241/241

https://fidelio.hu/klasszikus/a-nyugalom-szigete-a-20-szazad-viharaiban-magyar-esttel-keszul-a-radiozenekar-168655.html

 

Képek a díjátadásról

 

Solymosi-Tari Emőke zenetörténész és Pad Zoltán karnagy az MTVA épületében

 

Solymosi-Tari Emőke zenetörténész és Pad Zoltán karnagy a Magyar Rádió együtteseinek
2022. január–februári Lajtha-koncertjeit beharangozó tévéinterjú előtt, az MTVA épületében

 

 

Gyurkó Csilla jogörökös és Pad Zoltán karnagy a 2022-es Lajtha-díj átadása után, a Jézus Szíve Templomban

 

Gyurkó Csilla jogörökös és Pad Zoltán karnagy a 2022-es Lajtha-díj
átadása után, a Jézus Szíve Templomban (fotó: STE)

 

 

Devich Márton, Gyurkó Csilla, Pad Zoltán és Horváth Márton Levente a Jézus Szíve Templomban, a 2022-es Lajtha-díj átadása után

 

Devich Márton, a Bartók rádió csatornaigazgatója, a Magyar Rádió művészeti együtteseinek
ügyvezetője, Gyurkó Csilla, Lajtha László egyik jogörököse, Pad Zoltán vezető karnagy,
valamint Horváth Márton Levente orgonaművész a Jézus Szíve Templomban,
a 2022-es Lajtha-díj átadása után (fotó: STE)

 

 

Pad Zoltán vezető karnagy vezényli a Magyar Rádió Énekkarát a 2022. január 30-án, a Budapest Music Centerben tartott Lajtha-hangversenyen

 

Pad Zoltán vezető karnagy vezényli a Magyar Rádió Énekkarát a 2022. január 30-án,
a Budapest Music Centerben tartott Lajtha-hangversenyen (fotó: STE)

 

 

Sapszon Ferenc és Pad Zoltán karnagyok, valamint Gyurkó Csilla a 2022. január 30-án, a BMC-ben megtartott Lajtha-hangverseny után

 

Sapszon Ferenc és Pad Zoltán karnagyok, valamint Gyurkó Csilla, Lajtha László egyik jogörököse
a 2022. január 30-án, a BMC-ben megtartott Lajtha-hangverseny után (fotó: STE)

 


Lajtha zongoranégyesének világelső hanglemezfelvétele

2022 elején új hanglemez jelent meg a Sonynál, Paris Bar címmel: a Notos Kvartett (Sindri Lederer, Andrea Burger, Philip Graham, Antonia Köster) – Jean Françaix és Alexandre Tansman egy-egy kompozíciója mellett – Lajtha op. 6-os zongoranégyesét vette fel, a világon legelsőként. A 3 tételes, nagyszabású (több mint félórás időtartamú) darab az 1927-es bemutatója óta nemigen hangozhatott el, korábban hangfelvétel sem készült belőle. A Notos Kvartett kivételesen magas színvonalon, magával ragadóan tolmácsolja a technikailag is igen magas követelményeket támasztó kompozíciót, amelyről a lemezkísérő füzetben Solymosi-Tari Emőke írt ismertetőt.

 

https://www.youtube.com/watch?v=hAK6CJzhahg

 

Notos Quartett – Paris Bar – Françaix, Tansman, Lajtha – Piano Quartets

 

Notos Quartett – Paris Bar – Françaix, Tansman, Lajtha – Piano Quartets

 


 

2024    |    2023    |    2022    |    2021    |    2020    |    2019    |    2018    |    2017

2016    |    2015    |    2014    |    2013    |    2012    |    2011    |    2010

Kapcsolat: lajtha@hagyomanyokhaza.hu Keresett szöveg: