Lajtha László

HÍREK 2012

Előadások Lajtha László színpadi műveiről és filmzenéjéről
a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

2012. december 14-én folytatódott az az előadássorozat, amellyel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Lajtha László születésének 120. évfordulójáról emlékezett meg. Solymosi Tari Emőke zenetörténész (aki októberben hosszabb előadást tartott Lajtha életútjáról) ezúttal két előadást is tartott: 18.00 órakor Lajtha színpadi műveit (három balettjét, vígoperáját, valamint egy színpadi jelenetét), majd 19 órakor a komponista filmzenéjét mutatta be.

 


Lajtha László-emlékhangverseny az Óbudai Társaskörben

2012. december 5-én, szerdán 19 órakor „A hónap eseményeként” emlékhangversenyt rendezett az Óbudai Társaskör. A koncert első felében az Óbudai Népzenei Iskola tanárai, valamint Balogh Kálmán cimbalomművész és Kozma Gyula nagybőgős adtak elő énekes és hangszeres népzenét Lajtha gyűjtéseiből. Az összeállítást Kobzos Kiss Tamás, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója szerkesztette. A második részben Körmendi Klára zongoraművész, a Lajtha-művek évtizedek óta elkötelezett, Liszt-díjas, Bartók–Pásztory-díjas és sokszoros Artisjus-díjas előadója Lajtha Hat zongoradarabjából (Op. 14) az Ostinatót, a Háromszólamú invenciót és a Toccatát játszotta. Az 1986-ban alakult, Erdős Ákos által dirigált Óbudai Kamarakórus a francia herceg, Charles d’Orléans verseire komponált Négy madrigált (Op. 29) adta elő az eredeti, francia szöveggel. A műsort Solymosi Tari Emőke vezette, aki Lajtha életét, munkásságát és emberi nagyságát vetített képekkel illusztrálva mutatta be. Az ünnepi esten jelen volt a Lajtha család néhány tagja, továbbá a mester egykori munkatársnője, Dr. Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató, valamint Dr. Halmos Béla népzenész, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik megalapítója.

 

 

 

Dr. Erdélyi Zsuzsanna és Dr. Halmos Béla
az Óbudai Társaskör hangversenye után

 


Lajtha-emlékest a párizsi Magyar Intézetben

2012. november 30-án a párizsi Magyar Intézetben a 120 éve született Lajtha Lászlóra, a Francia Akadémia első magyar zeneszerző tagjára emlékeztek. 18.00 órakor Un compositeur hongrois au quai de Conti címmel Solymosi Tari Emőke tartott egyórás, francia nyelvű előadást, melyet zenei részletekkel és vetített képekkel illusztrált. Az előadás keretében Lajtha széki és szépkenyerűszentmártoni gyűjtéseiből Kobzos Kiss Tamás Liszt-díjas művész adott elő népdalokat. 20.00 órakor a Junior Prima díjjal is kitüntetett fiatal vonósnégyes, az Accord Quartet adott hangversenyt. Elsőként Lajtha László Coolidge-díjas III. vonósnégyese (Op. 11, 1929) hangzott el, az a kompozíció, amely elindította Lajtha nemzetközi karrierjét. Ezután a Francia Akadémia másik magyar zeneszerző tagja, Ligeti György II. vonósnégyesét hallgathatta meg a szép számú közönség, a fiatal zeneszerző, Zombola Péter – a Ligeti-műhöz atmoszférateremtő céllal írt – Kommentárok című tételeivel. A Lajtha-esten családjával együtt jelen volt Christopher Lajtha, a zeneszerző unokája, valamint Jean Leduc, a mester párizsi kiadójának jelenlegi igazgatója is. Az előadásról és a koncertről Bertrand Bolognesi zenekritikus részletesen beszámolt.

Az előadásról szóló összefoglalója itt olvasható:

http://www.anaclase.com/chroniques/%C3%A0-la-d%C3%A9couverte-de-l%C3%A1szl%C3%B3-lajtha

A koncertről szóló kritikája pedig itt:

http://www.anaclase.com/chroniques/quatuor-accord

 

 

A zeneszerző unokája, Christohper Lajtha, valamint felesége és fia
Solymosi Tari Emőkével a párizsi Magyar Intézet Lajtha-estjén

 

 

 

Az Accord Quartet tagjai: Mező Péter, Veér Csongor, Kondor Péter, Ölveti Mátyás
a párizsi Magyar Intézet Lajtha-estjén

 


Tárlatvezetés a Néprajzi Múzeum Lajtha-kiállításán

2012. november 24-én délután 4 órakor előadással egybekötött tárlatvezetést tartott Solymosi Tari Emőke zenetörténész a Pálóczi Krisztina által rendezett, ”Az igaz hitben végig megmaradjunk…” Népénekkutatás az 1950-es években című Lajtha-kiállításon.

 

 


Lajtha orgonás miséje a Szent István-bazilikában

2012. november 18-án vasárnap, a 10.00 órakor kezdődő szentmise keretében a Szent István-bazilika kórusa Lajtha orgonás miséjét (Op. 54, 1952) énekelte Fehér László vezényletével.

 

 

A budapesti Szent István-bazilika

 


Rádióműsorok a kettős Lajtha-évforduló tiszteletére

2012. októberében Katona Márta szerkesztő-műsorvezető új, négyrészes sorozata hallható az mr3 Bartók Rádióban, Lajtha László 120 címmel. A sorozat a zeneszerző életművének néhány fontos területét járja körül. A műsorban megszólal többek közt Matuz István fuvolaművész, Oláh Vilmos hegedűművész, Solymosi Tari Emőke zenetörténész, Sebő Ferenc népzenekutató, valamint hangfelvételről Dr. Lajtha Lászlóné. A műsor négy héten át, szerdánként 18 órától hallható, október 10-én, 17-én, 24-én és 31-én.

 

Megismétli a Magyar Rádió A hét zeneszerzője című sorozat Lajtha-műsorait is, ugyancsak Katona Márta szerkesztésében. A sorozat öt része október 22-től hallható minden hétköznap délután 14 órától.

 

2012. december 8-án 13.56-kor az mr3 Bartók Rádió sorozatot indít Lajtha László szimfonikus műveiből. A sorozat keretében többek között mind a kilenc Lajtha-szimfónia elhangzik.

 


Solymosi Tari Emőke előadása a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében

2012. október 12-én, pénteken 17.30 órai kezdettel Solymosi Tari Emőke zenetörténész tart előadást Lajtha Lászlóról a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében. A vetített képekkel és zenével illusztrált előadás címe: Megalkuvás nélkül – Lajtha László, a Francia Akadémia első magyar zeneszerző tagja. Közreműködik: Kobzos Kiss Tamás előadóművész.

 


HIT – HŰSÉG – HAZA
Előadás Lajtha Lászlóról a kálmáncsai református templomban

2012. szeptember 22-én, szombaton 10 órától, „HIT – HŰSÉG – HAZA” A protestáns graduáloktól a genfi zsoltárokig címmel a Somogyi Református Egyházmegye Kálmáncsai Református Egyházközség egész napos ünnepséget tart a kálmáncsai református templomban és kultúrházban. A program keretében Solymosi Tari Emőke tart előadást a 120 esztendeje született Lajtha Lászlóról, Fülep Márk fuvolaművész pedig Lajtha Két darab szóló fuvolára című művét játssza el. A program megálmodója és szervezője Heidfogel Pál református lelkész.

 

 

 

 

A kálmáncsai református templom

 

 

 

Fülep Márk Lajtha népzenei gyűjtéseiből is játszott a konferencián

 


Kiállítás Lajtha népzenekutató tevékenységéről a Néprajzi Múzeumban

2012. szeptember 18-án nyílt meg a Néprajzi Múzeumban az „Az igaz hitben végig megmaradjunk...” Népzenekutatás az 1950-es években című kiállítás. A megnyitón megjelent nagyszámú közönséget Bölcskei Gusztáv református püspök köszöntötte, a kiállítást dr. Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató, Lajtha László egykori népzenegyűjtő csoportjának tagja nyitotta meg, visszaemlékezve a népzenegyűjtés 50-es és 60-as évekbeli nehézségeire. A kiállítás kurátora, Pálóczy Krisztina rövid tárlatvezetést tartott az érdeklődőknek. A Szakrális Művészetek Hete és a Lajtha-év alkalmából megrendezett kiállítás megnyitója keretében Ferencz Éva és Kobzos Kiss Tamás énekművészek egyórás, nagy sikerű hangversenyt adtak Magyarok énekei címmel. Az elhangzott énekek között Lajtha-gyűjtések is szerepeltek. A kiállítás 2013. január 6-ig tekinthető meg.

További információk:

http://www.neprajz.hu/kiallitasok.php?menu=3&kiallitas_id=117

 

 

 

Pálóczy Krisztina, a kiállítás kurátora és dr. Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató
a megnyitót követő tárlatvezetésen (Fotó: STE)

 


Lajtha-kiállítás a Kálvin téri Református Templomban

2012. szeptember 15-én kiállítás nyílt a Kálvin téri református templomban Lajtha László egyházzenei és kórusvezetői munkásságáról, valamint a szintén 120 éve született lelkipásztor, Muraközy Gyula sokszínű tevékenységéről. A Pálóczy Krisztina és Bódiss Tamás által rendezett kiállítás egy éven át lesz látható az istentiszteletekhez kapcsolódva.

 


Ünnepi hangverseny Lajtha László 120. születésnapján,
június 30-án, este fél 8-kor, a Hagyományok Házában

2012. június 30-án ünnepeljük Lajtha László születésének 120. évfordulóját. Ezen a napon este fél 8-kor, a Hagyományok Háza színháztermében (Budapest I., Corvin tér 8.), a Hagyományok Háza és a Nemzeti Filharmónia közös rendezésében hangversennyel emlékezünk meg a zeneszerzőről, népzenekutatóról, pedagógusról, kultúrdiplomatáról, a Francia Akadémia (Institut de France – Académie des Beaux-Arts) első magyar zeneszerző tagjáról, és nem utolsósorban arról a kivételes jellemű emberről, aki a magyar történelem legnehezebb időszakaiban is bátran kiállt sziklaszilárd elvei mellett, és mindig bizonyította hazája iránti elkötelezettségét. A koncerten Lajtha két világi kórusműve és két kamarazenei alkotása hangzik el, továbbá felcsendülnek dallamok a szerző népzenei gyűjtéséből is. A programban szereplő Lajtha-kompozíciók egyaránt példázzák a Lajtha-zenének a magyar népzenéhez való szoros kötődését, valamint a hazai zeneszerzésben egészen egyéni franciás irányultságát. A programot a komponista bemutatása, műismertetés és vetítés teszi teljessé. A rendezők reményei szerint a hangverseny – melyen a Nemzeti Énekkar, továbbá kiváló hangszeres muzsikusok működnek közre – hozzájárul ahhoz, hogy a politikai okokból oly hosszú időn át méltatlanul mellőzött, az utóbbi években újra felfedezett mester zenéje utat találjon a szélesebb közönség szívéhez.

 

2012. június 30. 19.30

Hagyományok Háza színházterme

(Budapest I., Corvin tér 8.)

 

Esti párbeszéd – A hegylakók (Áprily Lajos verseire) Op. 16 (1932)

Nemzeti Énekkar, vezényel Antal Mátyás

 

Szonáta gordonkára és zongorára Op. 17 (1932)
I. Aria. Largo molto
II. Capriccio. Presto

III. Fantasia. Lento – Allegro

Szabó Péter – gordonka, Lajkó István – zongora

 

SZÜNET

 

Lajtha László népzenei gyűjtéseiből

Kobzos Kiss Tamás – ének

Magyar Állami Népi Együttes zenekara

 

X. vonósnégyes Op. 58 (1953)

I. Première partie. Très lent

II. Deuxième partie. Léger et volant

III. Troisième partie. Lent mais allant, sans trainer

Kádár István vonósnégyese

 

Négy madrigál (Charles d’Orléans verseire, Nádas Katalin fordításában) Op. 29 (1939)

Nemzeti Énekkar, vezényel Antal Mátyás

 

Műsorvezető: Solymosi Tari Emőke zenetörténész

 


Lajtha-emlékest a Magyar Művészeti Akadémián

2012. június 27-én, szerdán, 17.30-kor a Magyar Művészeti Akadémia Kecske utcai épületében, az Akadémiai Szalon rendezvénysorozatban emlékestet rendeztek Lajtha László születésének 120. évfordulója alkalmából. Vetített képekkel illusztrált előadást tartott Solymosi Tari Emőke zenetörténész, közreműködött Ferencz Éva énekművész és Kobzos Kiss Tamás hangszeres és énekes előadóművész. Az emlékest címe ez volt: Úttalan utakon Lajtha Lászlóval. A címet az esten háznagyi szerepet betöltő néprajzkutató, dr. Erdélyi Zsuzsanna 2010-ben, a Hagyományok Házánál megjelent könyvétől kölcsönözték (a kötetet Solymosi Tari Emőke rendezte sajtó alá), és e könyv bemutatása is apropóul szolgált a rendezvényhez.

 


Lajtha VII. vonósnégyese a Végh Sándor Vonósnégyes Versenyen

2012. június 4. és 11. között rendezték meg az I. Nemzetközi Végh Sándor Vonósnégyes Versenyt. Június 11-én, a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában került sor a díjkiosztásra és a gálahangversenyre, amelyen az Egyesült Királyságból érkezett versenyző, a Cantabile Quartet Lajtha VII. vonósnégyesét adta elő. A Cantabile Quartet a zsűritől 6000 eurós különdíjat kapott a verseny legjobb Lajtha-előadásáért.

 

 


Lajtha Magnificatja a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban

2012. június 9-én, az esti szentmisét követően a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban Lajtha László 1954-ben komponált Magnificatja hangzott el a Pataky Nőikar igényesen előkészített, magas színvonalú, átszellemült előadásában, dr. Fazekas Ágnes vezényletével, aki az együttesnek 1993-as megalakulása óta karnagya. Orgonán közreműködött Horváth Márton Levente.

 

 

 

A Pataky Nőikar, középen karnagya: dr. Fazekas Ágnes

 


Lajtha-plakát zeneiskoláknak

A kettős évforduló (120 éves születési és 50 éves halálévforduló) kapcsán Dr. Lajtha Ildikó, a zeneszerző unokahúga és jogörököse felajánlott néhány Lajtha-plakátot a zeneiskolák, illetve zenei intézmények számára. A plakát (38×56 cm) ingyenesen átvehető a Hagyományok Házában (1011 Budapest, Corvin tér 8.), a Martin Médiatárban, nyitva tartási időben:

 

Hétfő: 11–17

Kedd: 10–16

Szerda: zárva

Csütörtök: 11–18

Péntek: 10–15

 

Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámon: 06-1-225-6059.

 

 


Lajtha-emlékkiállítás megnyitója a Művészetek Palotájában

2012. március 16-án, a Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenye előtt megnyílt a Fejezetek a zeneszerző Lajtha László életéből című kiállítás, mely 8 nagyméretű tablón elhelyezve több mint 60 dokumentumot tartalmaz, például fényképeket, leveleket, kéziratokat, műsorlapokat, kottaborítókat. A Művészetek Palotája és a Hagyományok Háza által közösen rendezett kiállítás anyagát Solymosi Tari Emőke zenetörténész válogatta, aki több mint két évtizede foglalkozik Lajtha László zeneszerzői munkásságával, és akit idén március 15. alkalmából Szabolcsi Bence-díjjal tüntettek ki. A megnyitón a kurátor beszélt Lajtha életéről, sokirányú tevékenységéről és emberi nagyságáról, ismertette a kiállítás koncepcióját és végigvezette az egybegyűlteket a tárlaton. A kiállítás július 8-ig látható, majd a következő koncertszezonban ismét megtekinthető lesz, de akkor további 4 tablóval egészül ki. Az új rész címe: Pillanatképek a népzenekutató Lajtha László életéből. A 12 tabló teljes szövege angolul is olvasható lesz.

 

 

 

 

 

Solymosi Tari Emőke, a Lajtha-kiállítás kurátora és Kocsár Balázs,
a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenyének karmestere

 


2012-ben is átadták a Lajtha-díjakat

2012. január 23-án Selmeczi György (aki többek között Lajtha A kék kalap című vígoperájának rádiós, majd színpadi világpremierjét vezényelte) és Bárány Gusztáv, az mr3 Bartók Rádió zenei rendezője (A kék kalap rádiós ősbemutatójának zenei rendezője) vehette át a Lajtha László-díjat.  

 

A Fidelio cikke itt olvasható: 

http://fidelio.hu/klasszikus/hirek/barany_gusztav_lajthadijat_kapott

 

 

 

Farkas Zoltán, az mr3 Bartók Rádió intendánsa, Selmeczi György karmester, dr. Lajtha Ildikó, a zeneszerző unokahúga, Bárány Gusztáv, az mr3 Bartók Rádió zenei rendezője, Jónás István a Magyar Rádió vezérigazgatója 

 

 

 

Selmeczi György átveszi a díjat dr. Lajtha Ildikótól

 

 

 

Selmeczi György, dr. Lajtha Ildikó, Bárány Gusztáv és Jónás István

 


2012/13: Lajtha-év

2012-ben ünnepeljük Lajtha László születésének 120. évfordulóját, és 2013-ban emlékezünk meg halálának 50. évfordulójáról. A Lajtha László Alapítvány Kuratóriuma a közelmúltban két ülést is tartott, amelyek főtémája a Lajtha-év előkészítése volt. A Kuratórium tervei szerint többek között koncerttel, kiállítással, tudományos konferenciával, emléktábla-avatással tisztelegnek majd a zeneszerző-népzenekutató-pedagógus emléke előtt. A Kuratórium szeretné, ha Magyarországon és külföldön minél többen csatlakoznának a XX. század egyik legnagyobb magyar muzsikusára való megemlékezéshez.

 

 

 

Munkában a Lajtha Alapítvány Kuratóriuma (2011. június 15.):

Fenyő Gábor, Perédi Márta (takarásban), Ittzés Gergely, Szirányi János,

Zakariás Anikó, Kelemen László, Lajtha Ildikó

 

 

 

Zakariás Anikó és Kelemen László

 

 

 

Ittzés Gergely és Szirányi János

 

 

 

Lajtha Ildikó és Solymosi Tari Emőke

 


 

2024    |    2023    |    2022    |    2021    |    2020    |    2019    |    2018    |    2017

2016    |    2015    |    2014    |    2013    |    2012    |    2011    |    2010

Kapcsolat: lajtha@hagyomanyokhaza.hu Keresett szöveg: