HÍREK 2023
Szépkenyerűszentmártoni népzene Lajtha gyűjtéséből
a Tükrös zenekar lemezbemutató koncertjén
2023. december 9-én, szombaton 19 órakor, a Zeneakadémia Solti termében, az Akusztikus, autentikus sorozatban Tükrös Archív címmel tartott lemezbemutató koncertet a Tükrös zenekar: Koncz Gergely (hegedű), Halmos Attila (hegedű, ének), Árendás Péter (brácsa, kontra), Liber Endre (cimbalom, kontra), Lelkes András (bőgő, cselló). A koncert végén szépkenyerűszentmártoni ritka és sűrű csárdás hangzott el, Lajtha László gyűjtései alapján.
További részletek:
https://koncert.zeneakademia.hu/programok/event-11777
Lajtha Intermezzója a Fugában
2023. december 3-án, vasárnap, 18.30-kor, a Fugában, A hangokon, szavakon és mozdulatokon túl... Kortárs művészet, kortárs művészek címmel különleges előadásra került sor, amelyben a zene mellett az irodalom és a tánc is megjelent. A műsor első száma Lajtha László Intermezzo (Op. 59) című, szaxofonra és zongorára írt műve volt. Elhangzottak továbbá Kerékfy Márton, Bánkövi Gyula, Fekete Gyula és Ott Rezső művei. Az előadáson közreműködött: Puskás Levente szaxofonművész, Váradi Judit zongoraművész, Vranyecz Artúr színművész, valamint a Modern Tánc-Játék Stúdió táncosai, koreográfus: Holb Ibolya.
Előadások Lajtháról a Zenetudományi Intézet konferenciáján
2023. november 30-án és december 1-jén, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Bartók termében kétnapos zenetudományi konferenciát tartottak Évfordulók a Zenetudományi Intézetben címmel. A tanácskozás témái elsősorban a 70 éve, Kodály Zoltán vezetésével megalakult Népzenekutató Csoport történetét és tevékenységét, illetve a 60 éve elhunyt Lajtha László, az 50 éve elhunyt Szabolcsi Bence és a 40 éve elhunyt Martin György életművét ölelték fel. Fekete Miklós A francia hatás Lajtha László írásaiban és kompozícióiban címmel, Brauer-Benke József pedig Lajtha László organológiai vizsgálódásai címmel tartott előadást.
Lajtha Quatre hommage-ának első tétele a Solti teremben
2023. november 29-én, szerdán este 19 órakor a Zeneakadémia Solti termében A tehetség kötelez címmel a Crosswind és az Ötöshangzat fafúvós kvintettek koncertje hangzott el. A programban – például Szervánszky, Rózsa Pál, Barber, Milhaud, Ligeti egy-egy műve mellett – Lajtha László Quatre hommages (Op. 42) című fafúvós négyesének I. tétele (Hommage á Jannequin. Chanson) is elhangzott.
További részletek:
https://koncert.zeneakademia.hu/programok/event-11757
Ünnepi megemlékezés Lajtha László születésnapja tiszteletére
2023. június 30-án, pénteken, Lajtha László születésének 131. évfordulóján 17 órakor a Hagyományok Háza ismét ünnepi megemlékezést szervezett. Immár hagyományosan a zeneszerző, népzenekutató, pedagógus egykori otthonánál (1056 Budapest, Váci u. 79.) kezdődött az esemény: itt Balogh-Madár Emese, Belváros-Lipótváros alpolgármestere mondott ünnepi beszédet, majd megkoszorúzták az emléktáblát. Ezután a zenés menet átvonult a Károlyi-kerthez, ahol Lajtha László szobránál Demeter Szilárd, a Károlyi-palotában működő Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója mondott beszédet, majd a koszorúzás után Gyurkó Csilla, Lajtha egyik jogörököse zárta a rendezvényt. A megemlékezés során a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatói muzsikáltak.
In memoriam Lajtha László a Múzeumok Éjszakáján
2023. június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján, a Zenetörténeti Múzeumban (1014 Budapest, Táncsics u. 7.) több Lajtha-program is volt a 60 éve elhunyt zeneszerző emlékére. 21 órától a Lajtha-emlékszobát s benne a zeneszerző eredeti bútorait és zongoráját Szabó Ferenc János zenetörténész mutatta be a Múzeum 6. termében. 21.30-tól pedig egyórás hangversenyt adott Vida Mónika Ruth (zongora) és Nyiredy Fanni (fuvola). A programban Lajtha László és kortársai: Bartók, Debussy, Járdányi és Poulenc kompozíciói szerepeltek. A műsorvezető Gombos László zenetörténész volt.
További részletek:
Berlász Melinda zenetörténész kapta a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját
2023. június 13-án, kedden 10 órakor a Pesti Vigadó dísztermében Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke adta át Berlász Melinda Széchenyi-díjas zenetörténésznek, Lajtha-kutatónak, az MMA rendes tagjának az MMA Nagydíját, amelyet minden évben egy olyan akadémikus kap, aki a megelőző két év során kiemelkedő jelentőségű művészeti alkotást, illetve művészetelméleti munkát hozott létre. Berlász Melinda több évtizedes kutatói munkájának eredményeként 2021-ben publikálta két kötetben, 800 oldalon Lajtha László írásainak (összesen 104 írás) magyar nyelvű kritikai összkiadását – ezzel érdemelte ki a díjat. Az ünnepélyes átadáson Solymosi Tari Emőke zenetörténész laudációját olvasták fel.
Solymosi Tari Emőke laudációjának teljes szövege itt olvasható.
További információ:
Vashegyi György átadja Berlász Melindának az MMA Nagydíját (2023) (Fotó: MMA)
Ozsvárt Viktória dedikálta Lajtha László utolsó alkotókorszakáról szóló kötetét
2023. június 10-én, szombaton 15 órakor a 94. Ünnepi Könyvhét keretében, a budapesti Vörösmarty tér 27-es pavilonjában Ozsvárt Viktória, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum tudományos segédmunkatársa Álomkép és valóság. Lajtha László utolsó alkotókorszaka című monográfiáját dedikálta, amely a közelmúltban jelent meg a Balassi Kiadónál.
Lajtha III. vonóstriója Brüsszelben
2023. június 1-jén 19 órakor a Brüsszeli Liszt Intézetben (Magyar Kulturális Központ) adott hangversenyt a Flash Ensemble és Balog József zongoraművész Brahms, Bartók és Lajtha műveiből. Az eseményt Lajtha halálának 60. évfordulója alkalmából rendezték meg. Lajthától az Op. 41-es III. vonóstrió IV. tétele hangzott el, a Flash Ensemble előadásában. Az együttes 2023-ban jelentette meg azt a CD-t, amelyen Lajtha mindhárom vonóstriója, így ez a mű is szerepel.
További információ:
https://culture.hu/hu/brussels/esemenyek/lajtha60
A Flash Ensemble
(Fotó: Lara Herbinia)
Balog József Lajtha zongoraműveit adta elő a Bartók Béla Emlékházban
2023. május 13-án, szombaton 18 órakor, a Bartók Béla Emlékházban Folklorizmus francia felhangokkal címmel Brassói-Jőrös Andrea (szoprán) és Balog József (zongora) adtak hangversenyt, amelynek első felében Balog József, Lajtha műveinek egyik legkiválóbb előadója a szerző több zongoraművét is eljátszotta. A közönség tételeket hallhatott az Egy muzsikus írásaiból, a Mesék és a 6 zongoradarab című sorozatokból.
A Trio Energico hangversenye a Bartók Béla Emlékházban
2023. április 22-én, szombaton 19 órakor, a Bartók Béla Emlékházban a Trio Energico kamaraegyüttes Lajtha Op. 10-es Trio concertant című művét és Op. 17-es cselló-zongora szonátáját adta elő, továbbá elhangzott Debussy G-dúr zongoratriója is. A trió tagjai: Ilosfai Csenge – hegedű, Mády-Szabó Eszter – cselló, Vida Mónika Ruth – zongora.
A Trio Energico hangversenye az Ötpacsirta Szalonban,
Lajtha halálának 60. évfordulója tiszteletére
2023. április 14-én, pénteken, 18 órakor, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Ötpacsira Szalonjában, Lajtha László halálának 60. évfordulója tiszteletére a Trio Energico kamaraegyüttes Lajtha Op. 10-es Trio concertant című művét és Op. 17-es cselló-zongora szonátáját adta elő, továbbá elhangzott még Debussy G-dúr zongoratriója is.
További részletek:
https://fszek.hu/News/zgy-lajtha-60
Újabb világpremier hanglemezfelvétel: Lajtha II. vonóstriója
2023 tavaszán újabb világpremier hanglemezfelvétel jelent meg. Az érdeklődők most először hallhatják CD-ről Lajtha László Op. 18-as II. vonóstrióját, amit a szerző Romain Rolland-nak ajánlott. A friss felvétel a Pavane kiadónál jelent meg, és Lajtha mindhárom vonóstrióját tartalmazza a Flash Ensemble előadásában. A kamaraegyüttes tagjai: Sadie Fields – hegedű, Clément Holvoet – brácsa, Romain Dhainaut – gordonka.
További részletek:
https://laboiteamusique.eu/product/laszlo-lajtha-complete-string-trios-flash-ensemble/
Lipták Dániel előadása a népzenekutató Lajtháról,
a Kedd Délutáni Zenetudomány című sorozatban
2023. március 14-én, kedden 16.30-kor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ligeti György épületének 18-as termében, a Péteri Lóránt zenetörténész, a Zenetudományi Tanszék vezetője által szerkesztett és vezetett Kedd Délutáni Zenetudomány című sorozatban Lipták Dániel doktorandusz hallgató előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Az előadás címe ez volt: Lajtha László, Dincsér Oszkár és a romok alá temetett népzenekutató műhely (1928–1944).
Solymosi Tari Emőke zenetörténészt Széchenyi-díjjal tüntették ki
2023. március 14-én, kedden 16 órakor, Budapesten, a Parlament Kupolatermében Novák Katalin köztársasági elnök – Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök jelenlétében – Széchenyi-díjat adott át dr. Solymosi-Tari Emőke (írói nevén Solymosi Tari Emőke) Szabolcsi Bence-díjas zenetörténésznek, egyetemi docensnek, Lajtha-kutatónak, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának. A kitüntetés indoklása: „Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, a zenetudományi kutatások és a zenepedagógia területén egyaránt jelentős eredményei, az általa szerkesztett és vezetett innovatív, a zene és a társművészetek magas színvonalú terjesztését szolgáló művészeti sorozatok tekintetében is kiemelkedő tevékenysége elismeréseként”.
Képek az eseményről
Solymosi Tari Emőke zenetörténész átveszi a Széchenyi-díjat
Novák Katalin köztársasági elnöktől (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)
Novák Katalin köztársasági elnök és Solymosi Tari Emőke zenetörténész
a Széchenyi-díj átadása után, a Parlamentben, 2023. március 14-én
A friss Kossuth-díjas Záborszky Kálmán karmester és a Széchenyi-díjjal kitüntetett
Solymosi Tari Emőke zenetörténész a díjátadás után a Parlamentben, 2023. március 14-én
Lajtha László Hortobágy című zenekari kompozíciója a Pesti Vigadóban
2023. március 10-én, pénteken 19.30-kor a Pesti Vigadó dísztermében a Magyar kincsek című sorozat keretében elhangzott Lajtha László Hortobágy című filmzenéjének hangversenyváltozata (a filmzenéből két tétel). A kompozíció Georg Höllering – Móricz Zsigmond A komor ló című novelláján alapuló – 1936-ban bemutatott filmjéhez született. A hangverseny további részében Dubrovay László és Dohnányi Ernő egy-egy műve csendült fel. A Concerto Budapest zenekart Héja Domonkos vezényelte.
További részletek:
https://vigado.hu/fooldal/-/event/10184/magyar-kincsek--3/18625
Lajtha II. hárfástriója is elhangzott a kínai Tianjin Juilliard School koncertjén
2023. február 17-én, pénteken 19 órakor a kínai Tiencsinben, a The Tianjin Juilliard School hangversenytermében Ittzés Gergely (fuvola), Li-Ya Huang (hárfa) és Yeonjin Kim (gordonka) játszotta Lajtha Op. 47-es II. hárfástrióját a koncert zárószámaként. Előtte Berlioz, Ravi Shankar, Astor Piazzolla és Gyöngyösi Levente művei hangzottak el.
További információ:
https://www.tianjinjuilliard.edu.cn/node/1455
Lajtha II. hárfástriójának nagy sikerű előadása a koncertről itt tekinthető meg (24 perc):
https://www.tianjinjuilliard.edu.cn/en/media-gallery?page=2#/media-gallery/1533
Lajtha-emlékest és -kiállítás Bukarestben, a zeneszerző halálának évfordulóján
2023. február 16-án, csütörtökön 19 órakor, a Bukaresti Magyar Intézetben Lajtha László-emlékestet tartottak. A koncerten Lajtha László Op. 17-es cselló-zongora szonátája hangzott el Karasszon Eszter gordonkaművész és Mali Emese zongoraművész előadásában. Az est további programja Kodály, Enescu, Debussy, Fauré, Satie és Vaughan-Williams egy-egy művét tartalmazta, szimbolizálva Lajtha kötődéseit. Az emlékest alkalmával a közönség ismét megtekinthette a Lajtha László életművét bemutató, Solymosi Tari Emőke zenetörténész által szerkesztett kiállítás román nyelvű változatát.
Részletes (magyar és román nyelvű) információ itt olvasható.
Lajtha 1950-ben írt miséje, a Missa in diebus tribulationis a Müpában
2023. január 29-én, vasárnap 18.30-kor, a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében elhangzott Lajtha László Op. 50-es, 1950-ben komponált miséje, a Missa in diebus tribulationis, azaz a Mise a szorongattatás napjaiban. (A mű később, az 1957-es rádiós ősbemutató előtt, nyilvánvalóan politikai okból a „semleges” Mise fríg hangnemben címet kapta, máskülönben akkor nem lehetett volna bemutatni. Különös módon általában még manapság is ezt a címet használják főcímként, holott ez a kényszerű utólagos címadás – bár a szerző beleegyezett a bemutatás érdekében – nem felelt meg Lajtha eredeti szándékának.) A nagyszabású, öttételes mise-ordináriumot a Szent István Király Oratóriumkórus és a Szent István Filharmonikusok élén Záborszky Kálmán vezényelte. Ő volt az, aki 1989-ben, 32 évvel a rádiós ősbemutató után, a Mátyás templomban először dirigálta a misét közönség előtt. A hangversenyen elhangzott a Lajtha számára oly fontos klasszikus mester, Mozart C-dúr zongoraversenye, valamint a 150 éve született Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékának két részlete is.
További részletek:
Záborszky Kálmán karmester
Fülep Márk fuvolaművész és Kéry Tamás zongoraművész Magyarkanizsán játszotta Lajtha koncertszonátáját
2023. január 21-én, szombaton, A magyar kultúra napján, 19 órakor, a ma Szerbiához tartozó Magyarkanizsán, a Művészetek Házában Fülep Márk fuvolaművész és Kéry Tamás zongoraművész – más magyar zeneszerzők: az elhangzás sorrendjében Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Petrovics Emil, Bartók Béla, Szokolay Sándor és Járdányi Pál kompozíciói után – a koncert megkoronázásaként Lajtha László Op. 64-es Koncertszonátáját adta elő.
Kéry Tamás zongoraművész és Fülep Márk fuvolaművész
a magyarkanizsai koncerten, 2023. január 21-én
Devich Márton kapta 2023-ban a Lajtha-díjat
2023. január 19-én, csütörtökön, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia Solti termében került sor a 2023-as Lajtha László-díj átadására, Lajtha-emlékkoncert keretében. Gyurkó Csilla, Lajtha László egyik jogörököse ebben az évben Devich Mártonnak, a Bartók rádió csatornaigazgatójának adta át a kitüntetést. Az ünnepelt méltatásaképp Solymosi Tari Emőke zenetörténész laudációját olvasták fel. Az emlékkoncerten Lajtha VII. és X. vonósnégyesét hallhatta a közönség; Oláh Vilmos és Igaz Andrea hegedűn, Nagy Enikő brácsán, Kiss-Domonkos Judit gordonkán játszott.
Solymosi Tari Emőke laudációjának teljes szövege itt olvasható.
További részletek:
https://papageno.hu/intermezzo/2023/01/devich-marton-vehette-at-iden-a-lajtha-laszlo-dijat
Interjú Devich Mártonnal:
https://mandiner.hu/kultura/2023/03/bartok-radio-devich-marton
Gyurkó Csilla, Lajtha László jogörököse átadja a 2023-as Lajtha-díjat
Devich Mártonnak (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)
2024 | | | 2023 | | | 2022 | | | 2021 | | | 2020 | | | 2019 | | | 2018 | | | 2017 |
2016 | | | 2015 | | | 2014 | | | 2013 | | | 2012 | | | 2011 | | | 2010 |