Lajtha László

HÍREK 2025

A 40 éves Tükrös együttes Lajtha szépkenyerűszentmártoni gyűjtéséből is játszott bicskei koncertjén

2025. november 14-én, pénteken este 19 órától Bicskén, a Lajtha Ház Kulturális Központban a 40 éves Tükrös együttes adott koncertet. A magyar népzenei hagyományokat továbbadó zenekar (Árendás Péter, Halmos Attila, Koncz Gergely, Lelkes András, Liber Endre) ritka és sűrű csárdást is előadott műsorában, Lajtha 1941-es szépkenyerűszentmártoni gyűjtése alapján.

 

A Tükrös zenekar

 

A Tükrös zenekar.
Hátsó sor: Liber Endre, Koncz Gergely, Árendás Péter, első sor: Lelkes András, Halmos Attila
(Fotó: Váradi Levente)

 


Előadások, hangversenyek a Lajtha László Zenei Napokon, a bicskei Lajtha Házban

2025. október 10-én, pénteken 18 órakor Bicskén, a Lajtha Ház Kulturális Központban, a Lajtha László Zenei Napokon dr. Solymosi-Tari Emőke Széchenyi-díjas zenetörténész előadását hallgathatták meg az érdeklődők, Bartók Béla és Lajtha László szoros emberi és szakmai kapcsolatáról. A körülbelül másfél órás, vetített képekkel és zenével is illusztrált előadás egyúttal bevezésül szolgált a 19.30-kor kezdődő nagy sikerű hangversenyhez, melyen Balog József Liszt-díjas zongoraművész Bartók, Lajtha és Schönberg zongoraműveit játszotta, a kompozíciók szellemi rokonságát felmutatva. (Balog Józsefet egyébként néhány nappal később a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjának választották.) Másnap, október 11-én, szombaton 18 órakor Liber Endre, a Lajtha Ház művészeti vezetője mutatta be a Lajtha Ház Kulturális Központot, a Lajtha Lászlóról szóló (Solymosi-Tari Emőke által szerkeszett) állandó kiállítást és a táncháztörténeti kiállítást. 19.30-tól ezt ismeretterjesztő koncert követte, Lajtha-művek és népzenegyűjtések – Lajtha László népzenegyűjtéseinek nyoma műveiben címmel. A hangverseny moderátora dr. Árendás Péter, a Hagyományok Háza népzenei szakmai vezetője volt. Közreműködtek: Lakatos Róbert – hegedű, Árendás Péter – brácsa, Szabó Dániel – cimbalom, Csávás Attila – fúvós hangszerek, Lelkes András – nagybőgő.

 

További részletek:

https://www.facebook.com/lajthahaz/posts/-lajtha-l%C3%A1szl%C3%B3-zenei-napok-2025-bicske-lajtha-h%C3%A1z-2024-ben-rendezt%C3%BCk-meg-els%C5%91-al/749324911400368

 

A 2025-ös Lajtha László Zenei Napok programjáról itt látható egy rövid összefoglaló videó:

https://www.facebook.com/lajthahaz/videos/1066670662044193

 

Lajtha László Zenei Napok, 2025. október 10–11.

 

A bicskei Lajtha Ház kertje

 

A bicskei Lajtha Ház kertje

 

 

Liber Endre, a Lajtha Ház művészeti vezetője és Solymosi Tari Emőke zenetörténész

 

Liber Endre, a Lajtha Ház művészeti vezetője és Solymosi Tari Emőke zenetörténész

 

 

Solymosi Tari Emőke zenetörténész és Balog József zongoraművész a bicskei Lajtha Házban

 

Solymosi Tari Emőke zenetörténész és Balog József zongoraművész a bicskei Lajtha Házban

 


Lajtha szóló fuvoladarabjai Keszthelyen

2025. július 16-án, szerdán 19 órakor, Keszthelyen, a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban Fülep Márk Lajtha-díjas fuvolaművész ad szólóestet. Műsorán J. S. Bach, Telemann és A. Stamitz műveinek, valamint pásztor-flótadallamok társaságában Lajtha László Két darab szóló fuvolára (Op. 69) című kompozíciója is elhangzik.

 

Fülep Márk fuvolahangversenye Keszthelyen, 2025. július 16-án

 


Lajtha Trio concertant-ja áprilisban és májusban Budapesten, júniusban Berlinben

2025. április 28-án, hétfőn 19 órakor a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium Weiner termében, majd 2025. május 5-én hétfőn, 19.30-kor a Nádor teremben a Trio concertante nevű együttes (Farkas Katalin – hegedű, Scholz Anna – gordonka, Kéry Tamás – zongora) Gárdonyi Zoltán két kompozíciója mellett eljátszotta Lajtha László Trio concertant (Op. 10) című, 1928-ban írt művét. A három kiváló muzsikus (akiknek a kamarazenei formációja éppen Lajtha László triójáról kapta a nevét) június 24-én, 19 órakor, Berlinben, a Collegium Hungaricumban is előadta Lajtha trióját a Kamarazene a 20. század első feléből című hangversenyen. A Gárdonyi-, illetve Lajtha-művekből álló programot itt egy Hindemith-kompozíció egészítette ki, két berlini művésztanár interpretációjában. A darabokról és azok zenetörténeti kontextusáról dr. Simone Hohmaier zenetudós beszélt.

 

További részletek a berlini koncertről:

https://culture.hu/hu/berlin/esemenyek/kamarazene-a-20-szazad-elso-felebol:-gardonyi-lajtha-hindemith

https://papageno.hu/blogok/kadencia/2025/07/berlini-collegium-hungaricum-100-eves-jubileumi-koncert/

 

A Trio concertante hangversenye a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnáziumban, 2025. április 28-án
A Trio concertante hangversenye a Nádor teremben, 2025. május 5-én

 

Kammermusik von 1919 bis 1945: Gárdonyi, Lajtha, Hindemith

 


Fülep Márk Lajtha szóló fuvoladarabját játszotta

2025. február 22-én, Törökbálinton, a Munkácsy Mihály Művelődési Központban, a Szőnyi Erzsébet Alapfokú Művészeti Iskola 30 éves jubileumi hangversenyén Fülep Márk fuvolaművész előadta Lajtha Vif et gracieux című szóló fuvoladarabját. A Lajtha-díjas, többszörös Artisjus-díjas művész ugyanezt a művet 2025. június 13-án, a Budaörsi Leopold Mozart Zeneiskolában is eljátszotta a Fülep Márk 25 éve Budaörsön című önálló hangversenyén.

 


Lajtha hárfás triója az esztergomi Becket Szent Tamás-emlékünnepségen

2025. február 21-én, pénteken 15 órakor, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma Lovagtermében, az esztergomi Becket Szent Tamás Emlékünnepségen elhangzott Lajtha László Op. 47-es triójának III. (Vivace) tétele Bábel Klára hárfaművész, Drahos Rebeka fuvolaművész és Onczay Zoltán gordonkaművész előadásában.

 

Becket Szent Tamás Emlékünnepség Esztergomban, 2025. február 21-én

 


Liber Endre kapta 2025-ben a Lajtha László-díjat
Ünnepi hangverseny a Dohnányi-központban

2025. január 23-án, csütörtökön 19 órakor, a Dohnányi Endre Zenei Központ Sapszon termében (1066 Budapest, Jókai u. 4.), a Bartók rádió által a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett Lajtha-emlékkoncerten Fülep Márk (korábbi Lajtha-díjas) fuvolaművész lépett fel. Műsorán a Két darab szólófuvolára (Op. 69), a Koncertszonáta fuvolára és zongorára (Op. 64), valamint a II. trió fuvolára, csellóra és hárfára (Op. 47) című művek szerepeltek. Közreműködött Bábel Klára (hárfa), Onczay Zoltán (cselló), Kéry Tamás (zongora). A hangverseny szünetében került sor a 2025-ös Lajtha László-díj átadására. Az elismerést ezúttal Liber Endre népzenész, producer, kulturális menedzser, a Hangvető és a bicskei Lajtha Ház Kulturális Központ művészeti igazgatója vehette át Solymosi Tari Emőke zenetörténésztől, aki a Lajtha László Alapítványt képviselte. Az ünnepségen Gyurkó Csillának, Lajtha László egyik jogörökösének laudációját olvasták fel a díjazottról. A Lajtha László-díjjal az 1983-ban megalakult Lajtha László Alapítvány már a kezdetektől kitüntette a zenei élet azon képviselőit, akik hozzájárultak a Lajtha-életmű megismertetéséhez. 1995-től a Magyar Rádió és a Lajtha Alapítvány közösen rendezi meg a díjak átadását a Magyar Kultúra Napján vagy ahhoz közel eső napon, Lajtha-hangverseny keretében.

 

Gyurkó Csilla laudációja itt olvasható.

 

További részletek:

https://mti.hu/hirek/2025/01/24/liber-endre-vehette-iden-lajtha-laszlo-dijat

https://mediaklikk.hu/cikk/2025/01/24/liber-endre-vehette-at-iden-a-lajtha-laszlo-dijat/

 

Képek a díjátadásról

 

Liber Endre népzenész, producer, kulturális menedzser, a bicskei Lajtha Ház Kulturális Központ művészeti igazgatója

 

Liber Endre népzenész, producer, kulturális menedzser,
a bicskei Lajtha Ház Kulturális Központ művészeti igazgatója,
a 2025-ös Lajtha-díj nyertese (Fotó: STE)

 

 

Liber Endre díjazott, a díjat átadó Solymosi Tari Emőke zenetörténész és Veisz Gábor szerkesztő

 

Liber Endre díjazott, a díjat átadó Solymosi Tari Emőke zenetörténész
és Veisz Gábor szerkesztő a 2025-ös Lajtha-díjátadás után

 

 

Kéry Tamás zongoraművész és Fülep Márk fuvolaművész 2025. január 23-án, a Bartók rádió Lajtha-hangversenyén

 

Kéry Tamás zongoraművész és Fülep Márk fuvolaművész 2025. január 23-án,
a Bartók rádió Lajtha-hangversenyén, amelyen a Lajtha László-díjat is átadták (Fotó: STE)

 

 

Kéry Tamás zongoraművész és Fülep Márk fuvolaművész 2025. január 23-án, a Bartók rádió Lajtha-hangversenyén

 

Kéry Tamás zongoraművész és Fülep Márk fuvolaművész 2025. január 23-án,
a Bartók rádió Lajtha-hangversenyén, amelyen a Lajtha László-díjat is átadták (Fotó: STE)

 

 

Fülep Márk fuvolaművész, Bábel Klára hárfaművész és Onczay Zoltán gordonkaművész 2025. január 23-án, a Bartók rádió Lajtha-hangversenyén

 

Fülep Márk fuvolaművész, Bábel Klára hárfaművész és Onczay Zoltán gordonkaművész
2025. január 23-án, a Bartók rádió Lajtha-hangversenyén,
amelyen a Lajtha László-díjat is átadták (Fotó: STE)

 

 

Tóth Bence zenei rendező, Bábel Klára hárfaművész, Veisz Gábor szerkesztő, Liber Endre népzenész, producer, a bicskei Lajtha Ház Kulturális Központ művészeti igazgatója, a 2025-ös Lajtha László-díj nyertese, Solymosi Tari Emőke zenetörténész, Fülep Márk fuvolaművész és Kéry Tamás zongoraművész 2025. január 23-án, a Bartók rádió Lajtha-hangversenye után

 

Tóth Bence zenei rendező, Bábel Klára hárfaművész, Veisz Gábor szerkesztő, Liber Endre
népzenész, producer, a bicskei Lajtha Ház Kulturális Központ művészeti igazgatója, a 2025-ös
Lajtha László-díj nyertese, Solymosi Tari Emőke zenetörténész, Fülep Márk fuvolaművész
és Kéry Tamás zongoraművész 2025. január 23-án, a Bartók rádió Lajtha-hangversenye után,
amelyen a Lajtha László-díjat is átadták

 

 

Lajtha László-emlékkoncert – Fülep Márk fuvolaművész hangversenye 2025. január 23-án

 


 

2025    |    2024    |    2023    |    2022    |    2021    |    2020    |    2019    |    2018

2017    |    2016    |    2015    |    2014    |    2013    |    2012    |    2011    |    2010

Kapcsolat: lajtha@hagyomanyokhaza.hu Keresett szöveg: